Új Dunatáj, 1996 (1. évfolyam, 1-4. szám)

1996 / 3. szám - Töttős Gábor: "Örömmámorba fojtá a mindennapi hangulatot"

67

„ÖRÖMMÁMORBA FOJTÁ A MINDENNAPI HANGULATOT”

A milleniumi megyei díszközgyűlés

Megsárgult fotók és ma is magasodó épületek mesélnek a száz éve lezajlott ezredéves ünnepről, de alig-alig ismerjük a kor helybeli vezető egyéniségeinek gondolatait. Vajon miként értékelték saját szerepüket az akkor múltba és jövőbe egyaránt tekintő történelemben? Mit mondtak a régi reformkor öntudatát és erejét hirdető vármegyeháza falai között? Túltengett-e bennük önnön dicsőségük, vagy inkább reálisan látták helyüket a honban és Európában? S egyáltalán gondoltak-e Európára mielőtt a vásártérre sereglettek volna a 400 terítékes ünnepi ebéd asztalához? Manapság, amikor már alig tudunk ünnepelni és emlékezni, alighanem fontos a hiteles válasz.

Ezért olvashatjuk izgalommal a névsortól a szónoklatokig és tervekig, tettekig ezt a százesztendős jegyzőkönyvet, amelynek végén csupán a meglepetés öröme idézteti vissza velünk, hogy ez tényleg nem több jegyzőkönyvnél. Nem kisebb izgalom a mai szónokok gondolatainak előképét látnunk: örökségünk egy-egy gondolat, néha terhes, néha önfeledt és felszabadult tartalmával. Legföljebb a korabeli szónokok képességei, a gondolatok míves megformáltsága, no és persze a körülmények mások. Az akkori főispán, gróf Széchenyi Sándor szavai olykor még ma is időszerűek: „Bízom a nemzet bölcsességében, mert önmagát leküzdeni, feledni, de feledni is tud!” - mondja a főrend, de mondja majd az utána következő század története is - tanulságként. S akkor mindezt azonos lelkesedéssel hallgatta a németajkú vállalkozó, a szláv bevándorlók kései utóda, az izraelita bankár, a magyar paraszt- és nagybirtokos meg a cseperedő helyi ipar néhány illusztris képviselője. Nevük ott olvasható a törvényhatósági bizottságok tagjai közt, éppúgy, mint ahogy a hivatalnokok névsorában már ott van néhány jövendő megyei alispán, országos vezető, vagy éppen világháborús áldozat.

Minderről még mit sem sejtenek. De éppígy titok, hogy a jövendő nevezetes lakoma ideje alatt majd kigyullad és porig ég a megyei börtön, amit a „földszintes” tüzekre berendezkedett helybéli önkéntes tűzoltók nem képesek eloltani.

Egyelőre jobb is, ha nem erre a tűzre figyelünk, hanem arra, ami a keblekben égett a díszteremben. Nyissuk ki a Liszt Ferenc, Bezerédj István, Babits Mihály és Móricz Zsigmond látta ajtót, s csöndesen megvonva magunkat egy sarokban, legyünk vendégek saját múltunkban.

Töttős Gábor