Új Dunatáj, 1996 (1. évfolyam, 1-4. szám)

1996 / 1. szám - Ágh László: Megbocsátható-e a bűn?

Ágh László • Megbocsátható-e a bűn?

23

Az égen „ottfelejtett” füstcsík képe mintegy exponálja a regényt, rögzül az olvasóban, s ettől kezdve jelen lesz mindig. Létrejöttében nincs szándékosság, inkább a véletlen szülötte. Nem változik, mindig egyforma, állandó, mintha az az örökkévalóság illúzióját akarná kelteni. Ellentétben a közvetlenül utána megjelenő képpel, amelyenek már neve is van: Állatok búcsúja. Utóbbi lassan formálódik Anita keze által, egy aprólékos és nehéz technikával. Nem festmény, inkább karcolat. Színtelen, mégis eleven és szuggesztív, s a több helyen és sokféleképpen történő leírás folytán részleteit sem fedi titok. Előttünk van végig, bármikor elővehetjük és vethetünk rá egy pillantást. Változik, alakul, tökéletesedik, tart egy beteljesedés felé, s válik ezáltal szimbólumává az élet időbeliségének. Ez a temporális metaforikusság nem idegen Mészölytől, elevenen él műveiben, de erről majd később.20 Most koncentráljunk szigorúan az Állatok búcsújára, s a vele párhuzamosan feltűnő képekre.

Az Állatok búcsúja az 1. fejezetben még csak megemlítődik, kontrasztként a füstcsík képére, de részletes leírása nem történik meg. Ez a késleltetés természetesen még inkább azt a benyomást kelti, hogy fontos képről van szó. A 2. fejezetben előbukkan egy régi fotográfia, mégpedig a fiókban kotorászás „bűnjeleként”21, amely fénykép az írnok gyermekkorának felidézése mellett történeti vonatkozásokat is feltár, megörökít egy elmúlt pillanatot, s teszi ezt Mészöly részletes leírásából kifolyólag nagyon érzékletesen. Már külső tulajdonságaiban is a múlt követe ez a kép, elszíneződés és penész mutatja „hogy a kép milyen lesz és mit őriz meg az időnek.” (12) A vizualitás kiemelt szerepe erősödni látszik, a képen nincs írás, szöveg nem zavarja meg a hatását. A bűnnel való kapcsolatot erősíti az is, hogy az írnok a kép kapcsán döbben rá, hogy nem tudott az apjával két őszinte szót váltani. „Jóvátehetetlen mulasztás” és nehéz lenne megbocsátani. A 4. fejezetben felkerül az Állatok búcsújára az utolsó flamingó, de a visszatekintő szarvas mozdulatát Anita nem találja. Az emlékezés nehézsége mellett a képzőművészeti alkotás e sajátos technikájának a nehézsége is erőteljes, - „...üszőkkel hogyan érzékeltesseküszköt.” (18) - ez pedig arra utal, hogy a küzdelem, amit Anita folytat önmaga kifejezéséért, nem jelentéktelen. Már a fejezet elején „erőlködni” kell az írnoknak is, hogy beszéljen, hogy kifejezze magát. Mészöly először direkt módon fogalmazza meg ezt a nehézséget, - „Egyszerűen szeretném kifejezni magamat.” (18) - de aztán azonnal metaforizál is. „Kifejezni vagy befejezni?” (19) Ebben az írnok által feltett kérdésben már benne van a kép jövőbeni elkészültének előrevetítése, amely jelentős pillanat lesz Anita életében. Ugyanakkor az utolsó flamingó csőrének22 beégetésével egyidőben említtetik Mária neve, a mandzárd, s a majdan bekövetkező súlyos bűnre és Máriára utal az írnok mondata is: „Mintha még helyette is te veszítetted volna el a szüzességedet.” (20) Nem közvedenül érinti az Állatok búcsúját, mégis kapcsolódik

20 vö. az álmokról szóló fejezettel

21 vö. a bűn motívumairól szóló fejezettel

22 vö. a madarak motívumáról írottakkal