Új Dunatáj, 1996 (1. évfolyam, 1-4. szám)
1996 / 3. szám - Buda Attila: Történet a félelemről, avagy Török Sophie 1945 február-augusztus
36 Új Dunatáj 1996. szeptember te az érintettet. Az ellentmondás nyilvánvaló, de mi lehetett az oka? Az mindenesetre az első pillanatban magától értetődő, hogy egy idős asszony, akihez az elesettség, a betegség és magatehetetlenség képzete társul, megemeli a vele foglalkozó önzetlenségét, az adott szituációban pedig bátorságát. Nem célunk, hogy ezt egy pillanatig is megkérdőjelezzük, de több ennél: quid est veritas? A riportban, mely a történtek után nem sokkal, 1945 augusztusában készült, a családját és önmagát meggyilkoló férfi nyilas minősítést kapott, ráadásul Török Sophie úgy említette, mint aki nála lakott volna. Molnár Elek mérnökről viszont éppen Török Sophie feljegyzései alapján tudni lehet, hogy egy házban laktak ugyan, de nem egy lakásban. Ráadásul Török Sophie korábbi nyilatkozatait ismerve, nem látszik valószínűnek, hogy egy nyilas lakótársat meghívott volna magához, gramafonozni és táncolni. S bár az emberi viselkedés tartalékai jóban és rosszban egyaránt kimeríthetetlenek, pláne konjunktúrák hatására, nehezen feltételezhető, hogy a mérnök úr nyilas lett volna, noha lehet, hogy jogosnak érzett és családját menteni igyekvő félelemből valóban kifogásolhatta a rejtegetettet s Török Sophie ezt értelmezte egy fél év múltán úgy, ahogy. A nyilasság azért nem valószínű, mivel Török Sophie napi feljegyzéseit csupán magának írta, megörökíthette volna abban a szomszéd felfogását, ha máskor nem, hát az elkövetés napján. (Akkor már világossá kellett válnia számára, hogy a hatalom kié lesz.) A szovjet belúgyis tiszt nyomozása sem bizonyíték, érdeklődése egy fegyverforgatásra alkalmas férfi feltalálása esetén részéről teljesen természetes. Ez a második mozzanat egyébként a további rejtély az elbeszélésben: részben tudjuk, részben elképzelhetjük, hogy mi történt abban a néhány napban — ezt vajon miért nem említette Török Sophie? Talán volt olyasmi, amit szégyellt, amit nem hogy elmondani, de még felidézni sem akart — ahogy azonban a jelenben készült feljegyzés sejteti az öngyilkosság kiváltó okát (a faggatás miatti félelmet), úgy azt rövid idővel később is el lehetett volna mondani. Vagy talán mégsem? Hat hónappal később miért a már halott mérnök nyilassága volt fontos számára és mellette miért nem szólt a feljegyzésben említett gpu-s faggatózásairól is ? A múlt és a jelen számtalan félelmét megismerve, elgondolkozhatunk a tényen: a felszabadulás után egy fél évvel ismét működésbe lépett az öncenzúra, amely segíthet ugyan a túlélésben, ámde megmérgezi és hiteltelenné teszi a szavakat, visszájukra fordítja a cselekedeteket. Aki ilyen helyzetbe belemegy, talán azt gondolja, hogy neki igaza van, ezért vállalja élményei és véleménye egy részének elhallgatását vagy megcsonkítását is. Ez persze meglehet. De korántsem bizonyos. Hiszen az igazság nem egyvalaminek a kimondását jelenti, hanem, mindenekfelett a félelem nélkül elmondható, teljes igazságot. És abban a pillanatban, amikor ez sérelmet szenved és a beszélő elfogadja a neki osztott szerepet: a hatalom csatát nyer. Mert a mondanivaló másodlagossá válik, a részleges némulásra rávett jelenlétével a támogatók közé lép. Mikor bukik el az ember? Mikor bukik el egy nemzedék?