Új Dunatáj, 1996 (1. évfolyam, 1-4. szám)
1996 / 1. szám - Ágh László: Megbocsátható-e a bűn?
20 Új Dunatáj 1996. április Első pillantásra nincs nehéz feladata, de ez nem téveszti meg. A regény egyszerűnek tűnik és érthetőnek, minden nyilvánvaló. A regénynek van jelentése, vagy inkább mondandója. Tartalma. Az is azonnal látszik, hogy a megbocsátásról szól. Ez pedig feltételez egy mélyebb kategóriát, melyet az interpretátor erkölcsinek is nevezhetne. Ez a kategória a bűn, annyi nagy regény központi kérdése.4 El kell foglalni tehát egy alapállást, amelyből lefolytatható az interpretáció, fel kell venni egy pózt, amelyből megkísérelhető a befogadás,5 kell lennie egy vezérfonalnak amely hozzásegít a megértéshez.6 Vizsgáljuk meg, mi az, amiből kiindulhatunk. Hol van a legkézenfekvőbb pontja a kérdezés megkezdésének? Az első sorokban? Az utolsóban? Az idézetben? Tematizálható-e valamiféle vezérfonal, amelynek mentén a kérdezés végrehajtható? Jellemzőek-e motívumok? Van-e úgynevezett vezérmotívum? Mindezeket a kérdéseket egy önkényes, de talán nem logikátlan sorrendben feltéve az interpretátor juthat valamire. Elkezdhet valamiféle interpretációt, melyre nyilvánvaló kihatással lesz fentebb körvonalazott alapállása, az az irodalomelméleti pozíció, amelyben tartózkodik, s amely valamiféle előre adott hozzáállást predesztinál a számára. Nem hagyhatja figyelmen kívül továbbá a korábbi elemzéseket sem, noha azok szükségszerűen túlhaladottá kell váljanak, hiszen nem arról szólnak, amiről az interpretátor beszélni akar. A korábbi elemzések a Megbocsátás idővel álalakuló jelentésrétegeinek korábbi árnyalataihoz kapcsolódnak, s nem mennek túl egyfajta ismertetésen, illetve a regény egyfajta értelmezésén. Kivétel ez alól Balassa Péter írása7, amely több ennél, következésképpen egyedül érdemes arra, hogy egy új interpretációban is felhasználható legyen. Jelen írás célja azonban nem az, hogy Balassa szempontjából értelmezze újra a regényt, hanem (természetesen az ő kétségtelenül releváns megállapításainak figyelembevételével) teljességgel más szemszögből tekintsen rá. Ez az alapállás tehát filozófiai, hermeneutikai, de nem áll a szigorú befolyása alatt egyik nagy elméleti rendszernek sem. Kísérlet a beszédre. 2. Második rápillantás: (A szöveg képisége, a kép szövegisége) -A befogadás első síkja Kép és szöveg viszonyával sokan és sokat foglalkoztak, vizsgálva egyrészt azt, hogy miképpen viszonyul e két forma egymáshoz, mint két különböző művészeti ág, másrészt azt, hogy felfedezhetők-e e két kifejezési eszköz bizonyos jegyei egymásban. Minden korábbi vizsgálódás elismerte szöveg és kép egységes mérce általi 4 Pl. Dosztojevszkij: Bűn és bűnhődés 5 Arra a kérdésre, hogy létezik-e befogadás, vagy nem, most nem kísérelek meg válaszolni, mindössze annyit jegyzek meg, hogy az interpretáció mindig egy a műben fellelhető jelentésréteg irányába tájékozódik, ilyenformán ha nem is maradéktalanul, de korlátozottan feltehetően hisz a befogadás lehetőségében. 6 vő. a 2. jegyzet „filozófiai” eszmefuttatásához kapcsolódó 4. jegyzettel. 7 Balassa Péter: A cselekmény rejtélye, mint anekdotikus forma. Mészöly Miklós: Megbocsátás, in. Észjárások és formák, Bp, Tankönyvkiadó, 1985.
