Új Dunatáj, 1996 (1. évfolyam, 1-4. szám)

1996 / 2. szám - Szakály Ferenc: Mezőváros és reformáció

M

Új Dunatáj 1996. június

SZAKÁLY FERENC: MEZŐVÁROS ÉS REFORMÁCIÓ TANULMÁNYOK A KORAI MAGYAR POLGÁROSODÁS KÉRDÉSÉHEZ

(A Humanizmus és reformáció sorozat 23. kötete Balassi kiadó, Budapest 1995. 488 p.)

A Szekszárdról elszármazott, nemzetközi hírű történész akadémikus kutatási területe a hódoltságkori Magyarország története. Jelen kötetben három, korábban már megjelent, valamint két új tanulmány szerepel, önállóságuk ellenére is egységes képet formálva XVI. századi történelmünk gazdasági, kulturális és társadalmi folyamatairól. A komplex vizsgálati módszer, mint a szerző is jelzi, a részterületekre alapozó tudományos vélekedés szerint nem mindig követendő példa a történetírásban, Szakály Ferenc azonban éppen e módszernek és a közérthető előadásmódnak a mestere.

A kötet prológusában a magyar mezőváros fogalmának tisztázása Kubinyi András városhierarchiájának részletes ismertetésével folytatódik, aki a városok, mezővárosok rangsorát egyetemjáró polgáraik száma alapján vázolta fel. Szakály Ferenc ennek felhasználásával mutat rá arra a tényre, hogy az arisztokrácia és a mezővárosi parasztság egyenrangú szerepet játszott a reformáció terjesztésében, valamint, hogy a ferencesek származása és kemény korabeli társadalomkritikája között alapvető összefüggés figyelhető meg.

Az első tanulmány Pécs városának korabeli képét vetíti elénk, társadalmának elemzésével, majd tanúi lehetünk a német származású pozsonyi, budai, majd pécsi polgár, id. Schreiber Farkas kétségbeesett próbálkozásainak, hogy bíróként privilégiumokat csikarjon ki hol Ferdinánd, hol Szapolyai János pártjára állva, hogy a várost meg lehessen védeni a fenyegető török veszélytől. Fiát tolmácsként látjuk Castaldo mellett Erdélyben, Fráter György és az udvar tárgyalásait követte nyomon, majd Miksa trónörökös körének tagjaként János Zsigmonddal folytatott tárgyalásokat. Az ifjabb Schreiber addig lavírozott, míg fogolyként Isztambulban találta magát. Feltűnő, hogy az egyszerű tolmácsért milyen nagy s végül eredményes diplomáciai erőfeszítéseket tett a Habsburg-udvar. Megfogalmazódhat a kérdés: nem egy pótolhatatlan hírszerzőről volt-e szó, aki több oldalra is „dolgozott”?

A második tanulmány az első felépítését követi, így a címben szereplő Szegedi Kis István evangélikus lelkész állomáshelyeit, Laskót és Kálmáncsehit vizsgálja meg a hódoltság mezővárosai között elfoglalt szerepük alapján. Talán az átlagműveltséget is jól jellemző módon Szegedi Kis István az Orsolya nevet etimologizáló előadásával (ursula=kismedve) vonta magára egy polgártársa feleségének haragját. A férj hosszadalmas török fogságba juttatta az országos hírnevű prédikátort, aki jóval később egy ráckevei polgár segítségével váltotta ki magát, s Ráckevén folytatta tevékenységét.