Új Dunatáj, 1996 (1. évfolyam, 1-4. szám)
1996 / 1. szám - Meditatív beszélgetés Mészöly Miklóssal
Meditatív beszélgetés Mészöly Miklóssal 11 ző nemzedék. Ezek a fiatalok nyilván sokszor azt mondják: most már menjen ezekkel az őskori dolgokkal. Ezek az „őskori dolgok” a realitásnak mégis olyan elemeivel képesek működni, amelyek egy idő múlva mintha időtállóbbnak tudnának bizonyulni. Gondoljunk arra, hogy Csehov úgy írt le, oly félelmetes, csodálatos életszerűséggel egy világot, amelyik úgy tűnt el, hogy nyoma sem maradt. Olvasod, s egyszerre benépesül a szobád élő, hús-vér emberekkel, egy olyan világgal, mely túléli a pusztulását. Ha a különböző izmusok korabeli temékeit nézem, nagyon érdekesek a Nyugat régi Európa antológiái: a Spanyol irodalom, a Német irodalom és a többi. A diákköri könyvtáram darabjai még megvannak. Micsoda izgalommal olvastuk: expresszionisták, szürrealisták! És ami ezekben össze volt gyűjtve, ma olvasva egyszerűen irodalomtörténeti - enyhén szólva unalmas - kuriózum. Én tudom az írás irodalomtörténeti jelentőségét, de mint olvasmány már nem tud igazán fölforrósítani. Ha ma olvasok Tzarától egy szürrealista vagy dadaista verset, amit annak idején érthetetlennek találtunk, hát egyszerűen olyan átlátszó, mint egy pohár víz, csak hát nem érdekes. G.J. : — Az irodalmi aktualitások mentén óhatatlanulfeltűnnek a közéleti divatok is. Miként élsz együtt ezekkel? M. M.: —Tulajdonképpen nem mondható heroikus küzdelemnek, hogy az esztétikát és szépirodalmat érintő egyéb kísértéseknek ellenálljak, mert egész egyszerűen érzéketlen voltam a kísértések által felkínált gyesztusok és témák iránt. Nem kellett nekem küzdenem. Nem arról volt szó, hogy kínálják nekem azt a cigarettát, és én nem veszem el valami nagy küzdelem árán. Azért hagyom ott, mert nem kívánom. Én eléggé autonóm módon indultam el a magam esze, talentuma, képessége mentén egy meghatározott irodalmi ábrázolás, témakeresés, tématalálás irányába. Nem külső hatások szorítottak rá, hogy oda húzódjam vissza, egyszerűen: az érdekelt. Más dolog az irodalom és a szépirodalom közéleti szerepvállalásának kísértése, s megint mások ennek irodalmi-publicisztikai csapdái. Ami a magyar irodalomban mindig jelenlévő nemes csapda volt az írók számára, hogy a hazai problematikát, a politikával, a hatalommal kapcsolatos kérdéseket és az író etikai vállalásának, a vállalhatóságnak problémáját együtt kezeltük. Nem tudtuk nagyon régóta historikusán függetleníteni egymástól az írói szférát, a civil és a közéleti szférát, mert a históriánk jellege volt olyan, hogy kimondott-kimondatlan módon igenis igényelte a hazai értelmiségnek valamilyen részvételét. Egy igazi író mindig érezte, hogy itt valami differencia van, de legalábbis a nagy történelmi pillanatok időszakaitól eltekintve, amikor ez olyan evidenciával éleződött ki, mint a reformkorban, amikor egy Széchenyinek, egy Eötvösnek, egy Keménynek nem lehetett lelekiismereti problémája, hogy a Zord időket írja-e vagy pedig éppen a képviselőválasztás kérdésének politikai taglalását. Nem vált bennük oly élesen ketté a dolog. A magyar történelemnek - mint a többinek is - vannak ilyen kivételes pillanatai, amikor a
