Dunatáj, 1984 (7. évfolyam, 1-4. szám)

1984 / 1. szám - Salamon Nándor: Dunántúli város 1942-ben egy világpolgár szemével

Dunántúli város 1942-ben — egy világpolgár szemével

A második világháború negyedik esztendejének kezdetén új kiállítás nyílt Budapesten a Tamás Galériában. Szinte az ismeretlenségből bukkant elő szobraival a főszereplő, a Győrben élő Borsos Miklós. Önéletírásából tudjuk, hogy Mihályifi Ernő irányította a rangos intézmény tulajdonosához. Megértő fogadtatásra talált, de a költségeket magára kellett vállalnia. A 'kiállítás teljes isikért hozott. „Hiszen egy már kínossá vált magányt, ismeretlenséget, névtelenséget... szüntetett meg, és nyitotta meg utamat a magyar művészetbe” - írja a visszatekintő mester. Az „elismertetés” kovácsai között nem kisebb kritikusokat találunk, mint Kassák Lajos, Francois Gachot, Farkas Zoltán, Elek Artúr vagy éppen Kállai Ernő, aki tévedhetetlenül volt képes kiválasztani az igazi értéket, felismerni a tehetséget. A tekintélyes német nyelvű Pester Lloyd r ova tvezető jek ént nézett körül a tárlaton és szokatlanul lelkes, elmélyülten elemző cikkében számolt be ,,egy új szobrász” érkezéséről. Az 1941. január 28-án megjelent .,Ein neuer Bildhauer - Nikolaus Borsos in der Gálérie Tamás” című írás érzékenyen rátapint értékeire, a „mestersége teljes fényében” közönség elé lépő szobrász tájékozódási irányaira, szellemi „hátországára”. Már akkor felismeri később az egész életművet meghatározó „antik szépség szelíd fényét”, s az ugyancsak jelenlevő „keletkezés és az elmúlás sötét, titokzatos összekapcsolódását”, „a fiatal magyar művész mű-igényességét”.

A „finom és nyílt szellemű szobrász * és a roppant széles horizontra kitekintő kritikus között ezután az udvariasságon túlmutató, talán barátságnak is minősíthető (kapcsolat született. Az önéletírásban ugyan erről nem esik szó! Kállai neve csak a felszabadulást követő évek fejezetében bukkan elő, pedig az Öt festő, egy szobrász című, 1943. május 9-i lapszámban közölt beszámolójában ismét részletesen foglalkozott munkáival. Különösen a Szakállas fej ragadta meg figyelmét. Ugyancsak nem tér ki Borsos emlékezéseiben egy harmadik, közvetlen bizonyítéknak tekinthető Kállaicikkre sem, amely már csak tárgyánál fogva a szokottnál nagyobb érdeklődésre érdemes. A helytörtónetírás szemszögéből feltétlenül, de a műkritikus szellemi hagyatékának feltérképezése okán is.

A budapesti személyes találkozások dokumentumait nem ismerjük, de a Pester Lloyd 1942. augusztus 30-i számában van egy terjedelmes élménybeszámoló, amely két dologról árulkodik. Az egyik: nyilván Borsos baráti meghívásának engedelmeskedett Kállai Ernő, amikor egy nyári napon vonatra ült és leutazott Győrbe, személyes cgyüttlétre. Efféle gesztusra csak közelebbi kapcsolat nyomán vállalkozik az ember, ha mégoly világpolgárnak is tekinti magát. A másik: a Budapest-oentrikus művészeti életből kívánta magát kiszakítani legalább néhány órára a kritikus. Részint, hogy ismerkedjen a ,vidék” művészeti értékeivel, hiszen egész pályájára jellemző az egyetemesség igényének szolgálata. Az sem elképzelhetetlen, hogy legendás, felfedező és támogató műteremlátogatásának tapasztalatait és körét szándékozott ily módon bővíteni. Vagy egyszerűen izgatta képzeletét, milyen körülmények között él az a szobrász, akinek „szent emberi mélységek rejlenek szobraiban és domborműveiben *, s ama „csodálatos” kiállítással lepte meg a főváros műértő közönségét? Mindeme feltételezések mellett az írás önmagában unikumnak számít, mert ilyen „útirajz” egészen ritkán fordul elő Kállai hagyatékában. Tipikus urbánus ember ő, aki a Nyugat művészeti központjaiban és Budapesten volt elemében. Vidéki művészekről csak akkor nyilatkozott meg, ha a fővárosban jelentkeztek munkáikkal. A provinciák élete iránti kíváncsiság talán nem is fért el „világban gondolkozó” elméjében. Győr esetében — Borsosnak köszönhetően - kivételt tett. „Ein kleiner Stadtbummel” - egy kis városnézés - című, hangulatos élménybeszámolójában néhány pillanatot rögzít, de ezek nagyon jelljemző arcát mutatják a háború közepén a maga életét gyanútlanul élő gazdag ipar- és kereskedővárosnak. Talán nem érdektelen előhívnunk néhány, egyediségében az általánost hordó képet a sárgult újságlapokról. Két, szellemesen társalkodó művészlélek pajkos eszmecseréi - Kállai Ernő lejegyzésében - ma is okulásunkra szolgálnak.

*

A megérkezés pillanatai döntőek minden utazó számára. Kállai magabiztosan lép le a pesti gyorsról. Tudja, várják: „Az állo72