Dunatáj, 1984 (7. évfolyam, 1-4. szám)

1984 / 1. szám - Kerék Imre: Tüskés Tibor: Nagy László

Tüskés Tibor: Nagy László

Tüskés Tibor Nagy László-könyve hézagpótló munka. Nagy László költészetének olvasóit, híveit örvendezteti meg vele a kitűnő irodalomtörténész, ha kissé késve is, már csak a költő halála utón jelenhetett meg. Tüskés könyve az első összefoglalás (ha nem is teljességre törően) az élet és életmű szerves egységét, összefüggéseit kísérli meg felvázolni, igyekszik tisztázni. Időrendiben haladva tárgyalja nagy költőnk életéinek legfontosabb, meghatározó mozzanatait, a költői érlelődés éveitől egészen az életmű befejeződéséig.

Tüskés igyekezett minden lényeges adatot összegyűjteni könyvében. Bejárta azokat a helyeket, ahol a költő megfordult, iskolai bizonyítványokat nézett át, a költő életének szemtanúival beszélgetett, a Nagy László-i líra kritikai visszhangjáról is tudósít, nem mellőzve a költő önelemző írásait, interjúit sem, melyek eszmólkedésétől haláláig követik nyomon költészetét.

„Amire az utazás jó volt: Nagy Lászlót nem a porladó anyag, nem a tárgyak, nem az emlékek. Nagy Lászlót a versei, a szavak zenéje őrzi meg. . . Ha valamiért hasznos volt élete útját hejárni, e könyvet megírni: az a müvek ismeretére, olvasására mutató sürgetés. »Verseimben hatalom van« - írja - írhattal - reménykedve, szerénytelenség nélkül. V ált őzt ássuk meg a szavak sorrendjét s ezzel adjunk nyomatékot a magunk számára üzenetének.: Hatalma verseiben van.” - írja könyve ibdfeiező soraiban Tüskés. & joggal teszi hozzá ehhez a költő növekvő népszerűségét jelezve: ,,Müveinek lezteliesebh gyűjteménye a Versek és versfordítások ToSi-hen a könyvhétre újhói megjelenik.. Hat éven belül harmadszor.”

Az 'életmű tárgvalásaikor Nagy László költészetének alakulását követi nyomon elsősorban, de alapos figyelmet fordít a költő hatalmas méretű műfordító tevékenységére, mellyel költészetünket gazdagította. Ugyanilyen részletességgel tárgyalja a költő képzőművészeti érdeklődésének alakulását is, hiszen Nagy Lászlót élete első, legérzékenyebb periódusában a festői hivatás vonzotta, csak később döntött a költészet mellett. Ismeretes, hogy előbb az iparművészeti iskolára iratkozott be, maid 1947-ben a Képzőművészeti Főiskola ratz szakán folytatta tanulmányait. Még később az Élet és Irodalom képszerkesztőjeként

dolgozott haláláig, biztos ízléssel támogatva az új magyar képzőművészet fiatal alkotóinak kibontakozását.

Nagy László (költészetének fejlődését taglalva Tüskés szemléletesen, szuggesztív erővel elemzi az egyes verseket. Korábbi elemzéseinek eredményeit is felhasználva (pl. Versről versre c., a 20. századi magyar líra jelentős alkotásait bemutató könyvéből is idézve) hasonlítja össze a Kis csikó-sirató c. költeményt a későbbi Búcsúzik a lovacska című nagy költemónynyel, találóan állapítva meg, hogy utóbbi szervesen kapcsolódik az előzőhöz, mintegy abból nőtt ki, persze a megtett utat, amit bejárt időközben, sokkal magasabb fokon reprezentálja a költő, sokkalta személyesebb tartalmat hordoznak nagy energiájú képei. Vagy ahogy egy korai versének, a Család címűnek két változatát veti össze a szerző a költői nyelv erőteljesebbé válására példaként, szakaszról szakaszra összehasonlítva a korábbi változatot a már végleges szöveggel. Természetesen egy ilyen jellegű könyvben nincs lehetőség a részletes verselemzésekre, mégis azt kell megállapítanunk, hogy Tüskés a lehetőségekhez mérten nem hanyagolja el ezt a területet sem. Verselemzéseivel egyegy erőteljes impulzust kíván adni a további olvasásihoz, értelmezéshez. Nem törekedhet így teljességre, hiszen azt elvégzik vagy elvégezték maguk az irodalomtörténészek, kritikusok, mégis akadt könyvének olyan méltatója, aki szemére vetette a szerzőnek, hogy kevés könyvében a verselemzés. Tüskés könyvének nem ez a bevallott célja azonban, hanem a szó legjobb értelmében vett ismeretterjesztés (pedagógusok és diákok számára jól has'Z- n ál ha tó kézikönyvet is nyújtva egyúttal) s ezért szorítkozik az életrajz megszabta keretekhez verselemzéseit illetően.

Meggyőzően jellemzi Tüskés a Nagy László-i líra karakterét, azt, hogy ez a költészet szorosan kaposolódik a magyar líra Balassi, Csokonai, Ady, József Attila nevével jelzett hagyományaihoz, másrészt egyetemességre törekedve a kor nagy kérdéseire igyekszik választ adni. Ezen a ponton tér el a népi költő eszményétől. Nagy László nem érzi .magát népi költőnek abban az értelemben, ahogy nálunk a háború előtti időszakban a népi írókra alkalmazták ezt a kategóriát. Nagy László rop-69