Dunatáj, 1984 (7. évfolyam, 1-4. szám)
1984 / 4. szám - Zsirai László: Vasadi Péter: Nem kő, se csillag
BODI TOTH ELEMER: A MESEK KAPUJÁBAN Amióta először olvastam Bálint György hasonlatában a japán tea és a vers összefüggéseiről - megvallom, gyakorta jut eszembe, de már mindig későn, lefekvés után ideges félálomban, európaihoz illő szívszorongások között a japánok teázása. Esténként a „ nap apró válságai fáié emelkedve ” ernyedő idegekkel kortyolgatják teájukat, majd nyugodt lélekkel álomra hajtják fejüket. Az eredeti összehasonlításban a vers, hajói emlékszem erre egyáltalán, különösen az élet szempontjából válságosra forduló időkben olyan fontos lehet a tömegeknek, mint a japánoknak a tea. A vers szerencsés esetben kiszabadít a pillanatnyi aktualitások szorításából, felemel, bölcsebbé tesz, segít elviselni a holnapot. A verstől tulajdonképpen valami ilyesmit vár az ember - adjon erőt, hitet a jövőhöz. Aki olvasóként ezt igényli - és egyre többen kérik számon újra a szépet a művészettől - bízvást nyithatja ki reménnyel egy csendes szavú mai poéta, Bódi Tóth Elemér, Salgótarjánban élő költő. A mesék kapujában című kötetét, amely megkésett gyümölcsként került asztalunkra a Palócföld Könyvek sorozatban, Nógrád megyei Tanács kiadásában. A megkésettség itt kizárólag a hazai és különösen a vidéki kiadási gyakorlatra vonatkozik. Szerencsére. Vagy sajnos. Szerencsére, mert a negyedik évtizedét is átlépő költő most megjelent első verseskötete mögött (vagy előtt) már ott sorakoznak a többiek, a kiadatlanok. Sajnos, mert még nem jelentek meg - így az öröm sem tarthat tovább, mint egy teázásnyi idő és talán egy nyugodtabb álmú éjszaka, amelyben a mesék valóságosak és a költő kötetei szinpompásan sorakoznak a polcokon. Mégis örülnünk lehet, hogy eddig eljutottunk. * Feltehetően szokatlan, hogy személyes dologra fordítom a szót - Bódi Tóth Elemér életéből - látszólag - hiányoznak a szélsőségek, legalábbis nem tartja szükségesnek, hogy ezekről közvetlenül versben tudósítson. Jó húsz éve annak is, hogy újságíróként a szombathelyi Vas Népétől a Nógrád megyei laphoz szegődött, amelynek immár megbecsült főmunkatársa, korábban hosszú ideig a kulturális rovat vezetője volt. Miért fontos ez? A költő nem írhat mást, mint amit megélt. Az életvitel és az életszemlélet, amelyből kivirágzik a költészet, amelyből következik a költői alapállás ilyenképpen az előbbiek által is determinált, és azok, akik ettől a költészettől „drámai” szélsőségeket, nagy ugrásokat, csinnadrattás felvonultatásokat és aktuális napi politikai megnyilvánulásokat várnak - esetleg csalódnak. De megnyugszanak, felülemelkednek a szorító gondokon azok, akiket zavar az értékek gyors pusztulásának folyamata. Akik úgy érzik, nincs mibe kapaszkodni a gyorsan devalválódó „kapaszkodók” idején. Akiknek maguknak is vannak-lehetnek élményeik az embert meghatározó természeti-történelmi-érzelmi világok egyikéből-másikából, de elmondani, kimondani csak a költő tudja helyettük is. Akiknek vannak még Bálint György-i értelemben vers-szertartásaik. Akik nem kíváncsiak a groteszk fejenállásokra és az üres formai újításokra”. * Költői pontosság; realitásszemlélet; a költő világa és a mi világaink; a gyakran kútfőnek is használt, de a szubjektum szűrőin áteregetett és fénnyel megszínezett, ámnyal tónusozott különböző kulturális hagyományok jelenléte, verseiben asszimilálódása olyképpen, hogy azért mindegyik kultúrtörténeti pont megőrzi lényegesebb értékeit; a múlt, az emlékek és a fantázia együttélése a versekben; a közösség képviselte sorok, versek és ciklusok mély tartalmi oldalai; a „tótheleméri” kulturisztika súlypontozó szerepeereje a versekben - ezek talán mégis a legfontosabb szempontok, amelyeket vizsgálni érdemes. De amelyeket - mert jelen vannak - minden kritikusan közeledőnek kötelessége lenne vizsgálni, szemben néhány tapasztalt gyakorlattal, ahol elől vannak a szempontok és az elvárások (be csúf szó ez is!), hátrébb maga a vers, szándékai és tartalma szerint. Pedig minden művészi értéket elsősorban az esztétikum keretein belül, saját törvényei alapján érdemes szemlélni, de különösen értékelni. Senkinek sem jutna eszébe (ismerve a halászat valamennyi „esztétikai szabályát”) tengervízben édesvízi pontyok után kajtatni, pedig a helytelen megközelítés ott is számonkérhetné a tengeren a balatoni süllőt. * Nézzük a pontosságot. A pontosság a költő erénye. A pontosságon a valóság világát értve, a valóságon pedig mindazt, amit bármilyen (!) formában a költő átélt, átélhetett, tehát mindazt is ide sorolva, amit nem függetlenül a világtól (mert ilyet nem is tehet senki) gondolt. A pontos költő pontos verse nélkülözi a hamis illúziókat. Sőt, erősebben szólva erről - a hamis illúziók teljes 71
