Dunatáj, 1984 (7. évfolyam, 1-4. szám)
1984 / 4. szám - Bábel Ernő: Ihász-Kovács Éva: Viszem tovább...
egyértelműen szívderítő. Bár napjaink embere a kozmoszt hódítja, ugyanakkor tragikusan esendő is, merta „sikoly madarát”elhallgattatni nem képes, a fegyverek nyomán saijadó szenvedést nem tudja megváltani. Ihász-Kovács Éva tehát elfogadja a mai költőre háruló teher-részt, történelemben, emberiségben és egyénben gondolkodik, s vallja: a költőnek nem is lehet más választása. Rokonszenves hitvallás, költői program, szívhez és értelemhez szóló. Ügy tetszik, az effajta közéletiség minden korban összeegyeztethető volt a költőiséggel. Ihász-Kovács Éva kötetének másik lényeges motívuma a személyiség sokszínű lelki folyamatainak költői énen átszűrt bemutatása: a magány, a fizikai és lelki szenvedés, a szerelem és csalódás mind megannyi költemény-lehetőség. Ezeknek a verseknek zömére a tiszta hangzás jellemző, s akad néhány olyan is, amely méltán kaphatna helyet éves antológiákban, gyűjteményekben is (Kései vallomás, Őszi tűnődés, A vendég). Ezekből a versekből egy nagyon is emberközeli szeretetvágy tündököl. Megkapó és meggyőző az elődök tisztelete is. Ihász-Kovács Éva nagy nevei: Radnóti Miklós, Sipos Gyula költészete és prózája a magyar valóságirodalmat gazdagította és gazdagítja ma is, hisz az életmű legjavában van örökélet-nedv. Kerülte mindig a belterjességet, soha nem lehetett őt „irodalmi írónak”, „irodalmi költőnek” nevezni. Sokkal egészségesebb szellemű és sokkal igazságvágyóbb volt annál, mintsemhogy figyelmét leköthették volna, egyéniségének energiáit nyűgbe rakhatták volna az - emberien lényegszerű tartalmakhoz képest - apró, partikuláris műhelygondok. Világlátását, tájékozódását soha nem korlátozták csoportérdekek, szekértábor-szempontok, a teljességre való törekvés jellemezte írói-költői működésének kezdetétől. E megállapításunkat illusztrálni Számok című verséből hívunk segítségül egy rövid citátumot: „Felelős vagy ok!tizenötmillió magyarért, /több mint hárommilliárd emberért lés közelebbről/azért,/amit Európának neveznek”. S bár az alkotói nyilatkozatoknak az a veszélyük, hogy a deklarált normákat, célokat, az én-növesztő szavakkal megfogalmazott programokat csak erősen töredékesen sikerül megvalósítani, tapasztalatból mondhatjuk: Sipos - akit sokat faggattak az interjú-készítők - igyekezett a minimálisra csökkenteni a távolságot a tett Ady Endre, József Attila, Illyés Gyula - az ő példájuk, sorsuk modell számára, de bárki igazodhat hozzájuk. Az egyes költőnek is, de a nemzetnek is fontos az elődök hagyatékának emberi felhasználása. Az idegeneket is, Hemingway-t vagy a Trója-kutató Schliemannt szintén ezért érdemes követni. Programjuk miatt is, időszerűségük okán is jelentősek a kötet háborúellenes és békét hívó versei. Ezek nem didaktikusak, nem plakátszerű felhívások, hanem igaz hittel kiáltott vallomások (Ébresztő, Április, Ünnepre várunk). Csak sajnálhatjuk, hogy másféle szerkesztési felfogás miatt ezek a költemények nem épültek szorosabb, koncepciózusabb tömbbé. Ihász-Kovács Éva Viszem tovább... című kötete nyolcvan verset tartalmaz. Nem mind remekmű. A legtöbbje azonban jó vers, s néhány köztük maradandó. Az idő és az alkotói fegyelem bizonyára rostál még. Jelen kötettel azonban bizonyossá vált, Ihász-Kovács Éva költő. Jó költővé hadd avassák leendő kötetei. BÁBEL ERNŐ és a tettről mondott szavak között. Igyekezett elhanyagolni azt az „ideológiai többletet”, amit szóhalmazállapotából nem sikerült cselekvésre váltani. Szíjártó István Sipos Gyuláról írott monográfiája értékmentő, értékfelmutató vállalkozás. Föleleveníti, megmutatja azokat az életműrészeket, amelyek dacolni fognak az emésztő idővel, kellő pontossággal definiálja a költő működésének lényegét, s megrajzolja helyét az eltávozottak mezőnyében. Az elemzésre messzemenően érvényes az arányosság kötelmeinek betartása. Az adott monográfiaméreteken belül kellő súllyal foglalkozott az egyes művekkel, nem fedezhetünk fel belefeledkezett szószaporításokat, zavaró arányeltolódásokat. Nem időz többet a kötetvizsgálatok során az érdemesnél, de kevesebbet sem. Sipos költészetét másokhoz hasonlóan - s érthetően - időtállóbbnak véli prózaírói, szociográfusi, publicisztikusi tevékenységénél, és ítéletéhez méltón ennek feltérképezésében jár el nagyobb gonddal. A munka megírásához a szerzőnek jól kellett ismernie az 1945 utáni irodalmi korszak jellemzőit, képének összetettségét, jól kellett navigálnia 66 SZÍJÁRTÓ ISTVÁN KÖNYVE SIPOS GYULÁRÓL
