Dunatáj, 1984 (7. évfolyam, 1-4. szám)

1984 / 4. szám - Lukács László: Az ozorai diadal a mezőföldi néphagyományban

ott meg egy cigány önként vállalkozott rá, hogy fölakasztja. Mire hozzákészültek, akkorra egy huszár fehér zászlóval ment fölmenteni, a gróf is meglátta, nem akarta engedni, hogy a nyakába tegyék a hurkot. Többen is segítettek a cigánynak, mert a tömeg meg már kiabált: „Húzd hóhér, húzd!”így mire odaért a felmentő parancs, addigra már meg is halt. ” A késett kegyelem mondája leggyakrabban az aradi vértanúkhoz kapcsolódik: a néphagyomány szerint L Ferenc József császár megkegyelmezett a szabadságharc tábornokainak, de a halálos ítélet alól felmentő levéllel késve érkezett meg a futár Aradra.

Zichy Ödön Jellasiccsal való együttműködését emlékirataiban Szőgyény-Marich László csőri földbirtokos is elítélte. A bécsi Theresianum egykori diákjai magas közhivatalukról való lemondásuk után birtokközpontjuk - Kálóz, illetve Csór - nemzetőrkapitányaként érték meg a horvátok támadását. Zichy, Fejér vármegye volt főispáni helytartója és Szőgyény-Marich, a bécsi magyar királyi udvari kancellária volt alkancelláija ebben a minőségben találkoztak 1848. szeptember 27-én a székesfehérvári püspöki palotában. Szőgyény-Marich László így emlékezett meg utolsó találkozásukról, a Zichy horvátbarát működéséről: „Zichy alig várta Jellasichot, mert Messiásnak tekintette, ki - mint mondá - a jelenlegi prókátorkormánytól szabadítandja meg az országot. Én határozottan kárhoztattam ezen nézetét s figyelmeztettem az elmaradhatatlan következményekre, valamint azon veszélyekre, melyeknek magát kiteszi, ha a - tőlem is rosszait - horvát betörés iránt rokonszenvet mutat. Ő azonban tovább is megmaradt nézeténél, mondván, hogy rosszabb dolgunk a jelenleginél semmi esetre sem lehet. Ezután elváltunk egymástól, őjó reményekkel eltelve, szomorú sejtelmekkel én ajövő iránt... Minden esetre első sorban ő maga volt okozója szomorú sorsának, mert nem elég, hogy Jellasicsnakproklamáczióit átvette s kocsijában magával vitte, tovább, hogy Jellasicstól „salvus conductus”-sal {oltalomlevéllel) volt ellátva, hanem ezenkívül ennek Fejérvárott léte alatt folyvást a városban tartózkodott, tisztjeivel állandóan együtt volt, s midőn serege a városból Buda felé kivonult, azt a sorompóig kísérte, s fennhangon így búcsúzott a tisztektől: „Jó és szerencsés végzést kívánok uraim!” Ezen a fejérvári nép annyira felbőszült, hogy nem lehetett kételkedni, hogy az első alkalmat felhasználják ennek megbosszulására. ”

Zichy Ödön elfogásáról és kivégzéséről Szánthó Gábor abai református segédlelkész 1859- ben keletkezett feljegyzéseiben ezt olvashatjuk: „Abán voltam segédlelkész 1848-ban, midőn Jellacic berontott bitang, csőcselék hadával Tác felé Székesfehérvárra: ott adta ki zsaroló parancsait, de Pákozdnál a mi felkelőink által megveretett, s úgy elszaladt, hogy Becsig meg sem állapodott. Ezután megjelent Abán Görgey Artúr honvéd főhadnagy, húsz kiszolgált magyar katona honvéddel, hogy ezeket a közeli falvakban szétküldi, mint leendő népfólkelési vezéreket; kettőnél többet Kálozra, ha újabb ellenséges csapatjönne. Én ajánlottam, hogy inkább Soponyára. Tehát odarendelt valami hatot, és ezek rövid idő múlva elfogták a volt megyei főnököt gr. Zichy Ödönt, ki a seregély esi gr. Zichy rokonaival Kálozra akart hazamenni. Őket Trankus honvédkapitány Aba felé szállította, ott éjjel az utcán őriztette, mert még ekkor Jellacic nem távozott, s ezeknél sok nyomtatott proklamáció volt. Másnap a foglyokat Lóréra szállították, ott Zichy Ödönt felakasztották. ”

Izsányi Endre jegyző vezetésével felfegyverzett kálozi emberek a falu végén lévő nagy híd melletti bokros-fás részen húzódtak meg. Itt várták a Tác-Soponya felől visszavonuló horvátokat. Hajnalban ért oda Roth előőrse, akiket a káloziak sortűzzel fogadtak. Az előőrs meghátrált, azt hitték, hogy Kálozon már ott van a magyar honvédsereg. Roth és Philippovics serege így nem Kálozon át dél felé, hanem a mezőföldi pusztákon keresztül nyugat felé menekült. így ért el a Sió balpartján fekvő Tóti-pusztára, amely a túlparti Ozorával szemben fekszik. Ez az ozorai diadal színhelye. Feltűnő, hogy a mezőszentgyörgyi nemzetőrök és a kálózi emberek hőstette is szerepel Eötvös Károly A nagy év című könyvében. (Budapest, 1905). A helyi hagyományt ez esetben valószínűleg a mezőszentgyörgyi származású Eötvös leírása is erősítette.

Az ozorai diadallal kapcsolatban Igaron és Mezőkomáromban őrzött meg adatokat a néphagyomány. A következő történetekben az ellenség megtévesztésének igen szép mondabeli motívumát találjuk: Negyvennyolcban mentek el innen Igarról is Ozora felé, oda a tóti erdőbe. Hallottam a régi öregektől, hogy hét huszár hogyan kerülgette a hegyet, elől lassan masíroztak, hátul meg, hol nem látta őket az ellenség, szaladtak. Volt köztük egyfehér lovas is. Addig jártak így körbe, míg nem jöttek a felmentő seregek és letetették a horvátokkal a fegyvert. ”

10