Dunatáj, 1984 (7. évfolyam, 1-4. szám)
1984 / 3. szám - Tüskés Tibor: Svájci képek
valamelyik női szent képét. A lakószoba alatt minden cellához asztalosműhely és a műhelyből nyíló apró kert tartozik. A kertet a szomszédos cella kertjétől magas kőfal választja el. A cella, a műhely, a kert: egész napi meditációra, imádságra és munkára alkalmas életkeret. A Rózsafüzér kápolnában minden szerzetesnek külön kis kápolnája és külön oltára van. A páter a kolostor könyvtárát is megmutatja. A polcok közötti üvegtárlókban rögtönzött kiállítás: 12. századi iratok, oklevelek, a későbbi századokból származó kódexek. Sebtében följegyzek két évszámot: az egyik latin nyelvű kéziratos könyv 1491-ből, a másik 1529-ből való. Jó volna beléjük nézni, valamilyen magyar vonatkozást találni, ele most nincs rá idő. Három órakor vesperás a kolostor főtemplomában. A templom berendezése, a padok, a lapos, egyszerű kőoltár újkori, csak a szentélyben áll egy középkori Máriaszobor. A falakat fehérre meszelték, színük épp olyan, mint a belépő barátok ruhája. Hátul, a templom kórusán hallgatjuk a szertartást. Az oldalajtón egymás után lépnek be felemelt kézzel a barátok a szentélyhe. Az első barát megfogja a mennyezetről alácsüngő kötelet, és meghúzza a templom harangját. A belépők kézről kézre adják a kötelet, mindegyikük lendít néhányat a harangon. A szentélyben a padokban a szerzetesek kétfielől foglalnak helyet. Közösen latin nyelvű imát mondanak, és gregorián éneket énekelnek. Az emberi szót ritmikusan ismétlődő tompa koppanás töri meg: a felállás és a letérdeplés idejét jelzi az egyik barát. A szertartást az elején és a végén néma elmélkedés fogja keretbe. Ezekre a percekre a fehér csuklyát is a fejükre húzzák. A közös imát naponta négyszer ismétli a kolostor közössége: reggel és este kilenc órakor, valamint délután és hajnali három órakor. Utoljára a kolostor hátsó udvarába, a négy oldalról épületekkel körülvett temetőbe lépünk. A földet zöld fű borítja. A fűből szabálytalan sorrendben magas, fekete fakeresztek állnak ki. A kereszteken semmi jel, név vagy évszám. A kereszt addig áll, amíg az idő megkíméli. Itt nem tesznek virágot a koporsóra, a halottat nem öltöztetik föl, fehér lepedőbe csavarják, és egy gyalulatlan deszkáról a megásott sírgödörbe csúsztatják. Ügy temetik el, ahogy megszületett. Aki belép ebbe a szerzetesrendbe, az egész életre elveszti a nevét. Aki meghal ebben a kolostorban, az egészen meghal, nem visz semmit se magával, még a nevét sem írják föléje. Valsainte a csönd, a hallgatás, a kontempláció szigete az autóberregés, az égen tepesztő lökhajtásos repülőgépek zajának hullámverésében. Olyan, mint a szünetjel a zenében, amelytől tagolást, ritmust, értelmet kapnak a hangok. A világról (vagy a világért?) való lemondás, a névtelen halál az itt hagyott világot igenli, az élet értékére, szépségére és megbecsülésére figyelmeztet: „akik meghalni tudnak I azok éltek” - •rja a fribourgi magyar költő egyik versében. Ha még nem dugult be egészen a fülünk az emberi hangra, talán azért van, mert léteznek a csöndnek olyan szigetei, mint Valsainte. Ezt az életformát, ahogyan minden nagyobb áldozatot, rendkívüli szenvedést, nagyon kevesen tudják vállalni. De ha még nem' dőlt össze a világ, talán éppen a Valsainte-hez hasonló szigeteknek köszönhető. Arcomon azzal a mosollyal léptem a falak közé: - No lám, ma már a néma barátok is könnyítenek a regulán, őket is elérte a modern élet szele ... A látogatás megzavart. Amikor újra a kapu előtt álltunk, arra gondoltam: ha őszinte akarok lenni, be kell vallanom, csodálni tudom ezt az életet, de követni aligha. A délutáni nap még mindig hevesen sütött az épület előtti téren. Lehajtottam a fejemet, és hallgattam. 60
