Dunatáj, 1984 (7. évfolyam, 1-4. szám)

1984 / 1. szám - Demény János: Bartók "piktor" földije: Herman Lipót

lakosok szalmával és náddal tüzelnek, melyet a folyók partjain vagy a számos mocsarakban szednek. Kenyér helyett vékony pogácsot esznek az emberek, de annak sincsenek nagyon bővében.”

Bartók első éveiben ilyen történelmi alapszín nyomasztó hangulatában élt, síkföldi, tikkasztó, poros, Lenau-verselte zsombékos, nádi impressziók között. Lenau volt e föld nagy fia, elsőnek verselte meg az alföldi tájat. Ámde: „e vármegye nem emelhete a Múzsáknak oltárt”, Lenaut a magyar valóság elriasztotta, ő volt e földről az első hajótörött megmenekült.

A magyar művelődéstörténet nagy paradoxonjai közé tartozik, hogy éppen itt, az idegen ajkú nemzetiségekkel sűrűn benépesített vidéken született és működött Révai Miklós nyelvtudós, az |első rendszeres magyar nyelvtan írója, az öszszehasonlító nyelvtudományi módszerek alkalmazója, a történeti nyelvészet egyik úttörője az európai nyelvtudományban. Kétségbeejtő állapotban élt, barátjának, Morvát Istvánnak 1805-ből származó naplófeljegyzései szerint: „Úgy kifogyott a pénzből, hogy kínos állapotában kényteleníttetett két napig koplalni.” Kenyér helyett vékony pogácsája sem volt? Horvát írja: „Ország urai, kormányzói! ... Nyolcz századok szültek csak egy nyelvünk belső természetét értő Révait, és ti e ritka adományt nyomorgni, koplalni, kínlódni engeditek!”

Szobrára 1887 elején Nagyszentmiklóson már gyűjtés folyt.

Csak alig néhány hónapja múlt. A kis Bartókot édesapja elvitte a stájer Radegundba, ahol találkozhatott nedvdús erdőkkel, patakokkal, madárdallal, és egy vörös márványkútra is felhívták figyelmét, amely erdei patakok vizét csorgatta tovább. A Nákó gróf emelte, hogy ezzel is őrizze elhunyt felesége emlékezetét.

Nákóné Gyertyániffy Berta kimagasló karakterű, tehetséges asszony volt, kora egyik legkiválóbb magyarnótázó zongorajátékosa, aki előadói teljesítményét állandóan szerződtetett cigányzenekarral támasztotta alá. Liszt Ferenc szerint (ahogy ezt 1856. február 3-án kelt levelében Agnes Klindworth-Street-nek írja) „olyan arszlánnö, akinek jóval több érzéke van a művészetekhez, mint előfutárainak”.* Zenei aktivitásához valódi festői invenciózusság is járult. A korabeli bécsi festői körhöz tartozott; Amerling, Rahl, Adam, Pettenkofen világa az övé, százával festett cigány zsánereiben. Amikor meghalt, Bartók másfél esztendős volt. A Nákó gróf húsz évig ápolta emlékét mintaiskolával, kórház nevére szóló alapításával. A kastély elhunyt várúrnőjének emléke tehát sokáig átlengte még NagyszentmiklóiS egét.

Azután rövid internyezzóra a Bartók-apa szervezi meg félig urakból, félig cigányokból álló zenekarát. A Semiramis nyitány Bartók zenei ébredésének nyitánya is. Ötéves ekkor. Még a radegundi nyár előtt.

Herman Lipóttal beszélgetve, vérbeli festő létére ő nyomban vizuálissá is tette, amit mondott, leírt. Emlékezéseit több tusrajzzal bővítette, régi rajzairól új vázlatokat készített, sebtében és nyugtalanul, próbálta felidézni az eltűnt időt.

Tizenkét vázlatából azokat válogattuk és mutatjuk be, ahol a képhez fűzött reflexió, de maga a kép is elbeszélő jellegjet ölt, „beszédesebb”. Ezek a

* . c’est une Könne qui a de plus ses devainciéros un sens assez prononfá de

Tart. . La Mara: Franz Liszt’s Briefe Bd. Ill, 61-62. p.

20