Dunatáj, 1984 (7. évfolyam, 1-4. szám)

1984 / 3. szám - Tandori Dezső: Újabb költészetünk kezdeményei és hagyományai Szép Ernőnél

már az ő idegen arcát. Pilinszky egyik legjelentősebb korszakának nagy verse, a Félmúlt rémlik fel; s nem lehet dönteni a két vers között, talán Szép Ernőé mond sokkal többet, ellensúlyozván Pilinszky másféle vers-végletességeinek többlet-erejét. Az utolsó előtti szakaszt idézni kell: „Hajamat gyöngéden legyezném”, írja már halott másáról, minden önszeretet nélkül, „Igazgatnám a takarómat, / hesném, álmomban mit beszélek, / És megtanulnám minden szómat.” És ahogy találgatná csukott szeméről, merre járhat épp, azt suttogná magának: „Szegény barátom”. Ez a minden-mögé látás, ennek a vágynak a kiszolgáltatott tudása (hogy alapjában semmi lényegeset nem ért igazán!) a Sétálás versében is kifejeződik: „Egyáltalában / Alem értem, hogy magától lép a lábam.” Majd: „Énekelnek? Mintha énekelnének. Eszembe jut .. . eszembe jut, hogy élek.” A legegyszerűbbnél, a legfontosabbnál sosem adja alább, de ndm> fontoskodik, nem mond semmit a bonyolultabb dolgok rovására. Nem bír megbirkózni az élet bonyolultságával, ezért mondja: „Megállók. Ámulva, leverten j Széjjel nézek, mint az őrült a kertben.” A Háztető a Montmartre-on a tiszta, pontos életöröm képe, részletezett, tárgyias örömöké, tárgyak gyönyörűségéé, emberi magányé, távolságé: „De messzi van az élet...”, írja, ismétli, de a boldogok támolyognak, zászlók lengenek, hinták szállnak, tűzijátékok lobognak, „arany kocsik forognak, tükrös ládák zenélnek!’. Vagy a Margitsziget rádöbbenti, révedezésében, hogy a könyv úgy esik ki elalvó kezéből, mint ahogy egyszer meghal majd és isohasem él többé, s némajátékként zajlik minden, közel és távol. Alapverse irodalmunknak az Add a kezed is: „Add a kezed”, s ezt kilencszer ismétli, miért: „mert beborúlt ... mert fú a szél .. . mert este lesz • ■ ■ mert reszketek ... mert szédülök ... összerogyok .. . mert álmodok ,,, mert itt vagyok . .. mert meghalok”. Szinte sanzon. A De kár a legnagyobb ismétlős-küszöbös verseink egyike, felsorolása az élet minden veszendő gyönyörűségét felmutatja. A mosoly meg: „az ajkak válnak szép szelíden f És a csontváz előmutatja / Tökéletes két fogsorát”.

A semminél kevesebb valami, ez is tudásának része. S amit tud, tovább akarja adni. A Néked szól, a „Csavargás” társ-verse, ezt mondja el. A háromsoros szakaszok helyett a tizenkettes-tizennégyes forma sorok négyesével rendeződnek, ölelkező rímekkel, szakaszokba. A jövőbeli társat, az utódot keresi, szólítja a bizonytalanból, akiről föltételezi, hogy hozzá hasonló lesz. A vers lassítottsága, melynek terében még esendőbben „úszik át” minden gondolat, minden oly szokatlan pontossággal, egyediséggel megfogalmazott kapcsolódás-részlet: a legnagyobbak efféle gesztusainak, töprengéseinek is legalább méltó társa; figyelmem szerint a legtöbb ilyes jövőbetárulkozást felül is múlja. Méltó párja Ady emlék-művének (Ifjú szívekben élek). És ami külön kitünteti: semmi patetikus elem nem fér bele! A bizonyosságok oly csekélyek, íme, azonosságot remél Szép Ernő a kései illető és a saját idő-töltése között: „Néked ki száz év múlva sétálsz a sétaúton / S botoddal, ha szokás lesz akkor is bottal menni, / Unottan piszkálsz száraz levelek közt, e semmi / Foszlány papírt barátom, tévedve Néked nyújtom.” Rousseau-hoz méltó kivitelezés az is, ahogy önmagáról elmondja: „Meleg lehelletem fut a tiszta papirosra...”, s ezt a „papírt” majdan így látja: . . mely eléd zöröghet a levelek közt a porban”. S ha eltörlődnek is a sorok,

rongyolódik az egész, esőben, szélben, azért hadd tudja meg róla ez a kései, hogy ő jobb kezét adná Néki, szemébe nézne, tegezve szólítja tovább: „Te is leszel majd úgy hogy lelked holt múltban érzi / Igaz hívedet s avval beszélni vágyva vágyói.” Szép Ernő drámai költőművészetének jellemzője, hogy csomóba tudja összefogni, mint már utaltunk rá, a különféle szálakat, egymásba tudja csúsztatni a jelentéssíkokait, a történések és gondolatok elemeit, egyszerre többszerűen zajlik valami (benső, és nemcsak benső) cselekmény; itt is minden elmúlás, minden vesztés, minden életen-túliélni-vágyás, a pillanat reményes megélésének minden igénye érződik (legalábbis egy-37