Dunatáj, 1984 (7. évfolyam, 1-4. szám)

1984 / 3. szám - Töttős Gábor: "Míg én a sok kerülőt még most is megfogyva taposom" - Petőfi orvosbarátjának hétköznapjai

pártfogói kevés kivétellel hozzá hasonlóan „kompromittálódtak”, barátairól, köztük arról a Petőfiről, aki 1848-ban egy Horatius-kötetbe azt írta: „Sass Istóknak, legrégibb barátjának Petőfi Sándor”, hány biztató híre lehet?

Sauer Ignác, akinek balkórházában 1847-1848-ban tanársegédként dolgozott, segít rajta azzal, hogy - működését egy évvel későbbre téve - ajánló levelet ad kezébe. ..Sass István orvos tudor az 1848 és i84g-diki (!) tanévekben a kir. Egyetemnél az orvosi koródában segédorvosnak neveztetvén ki, súlyos hivatalának buzgó, serény eljárásával tökéletesen megfelelvén, teljes megelégedésemet érdemiette meg, úgy továbbá az orvos-növendékek kórodai kiképzésében résztvevőn, a gyakorlati orvostan mezején alapos tapasztalatokkal, a kopogtatás és hallgatódzás kezelésében nemmindennapi jártasságot, a kórboncztanban pedig mélyebb avatottságot tüntete ki: ezért ötét mindennemű orvosi közállomásra, mint teljes tehetségű orvost alkalmasnak ezennel bizonyítom.” Az 1849. november 19-én kelt irat az akkori időkben egyszerre szolgált orvosi bijzonyítványul, s ami még több, amolyan igazolólevélnek is megtette.

„CSAK NÉHÁNY KIÁLTÓBB ADATTAL FOGUNK VÁLASZOLNI”

Az ajánlólevél egykori tulajdonosa huszonöt esztendővel később, a Magyar Orvosok és Tecmészetvizsgálők XVII. nagygyűlésének megnyitásakor szövi gondolataiba a fenti szavakat. Másfél évtizedet töltött az Esterházy herceg uradalmainak orvosaként Tamásiban, s tizedik éve már dr. Novák Sándor utódjaként Tolna megye főorvosa. Alig egy éve lett - a keleti marhavész és a kolera elhárításáért véglett mainkája alapján - a Ferenc Jőzsef-rend lovagkeresztjének kitüntetettje, joggal hihették tehát, hogy kíméletes lesz majd bírálatában, elnéző lesz a parlamenti padsorokban bóbiskoló honatyák tevékenysége iránt.

Bevezető mondataiban még csak a közegészségügy rendezését sürgeti, „Alig van ugyanis ügy, mely a társadalom egyes tagjait életük különböző viszonya közt - kisded kortól késő öregségig, munka-, és nyugalomban, családi tűzhelynél s közéletben - közvetlenebbül érdekelhetné mint az egészség megóvása, a testet munkára s élvezetre egyaránt tehetetlenné tevő ártalmak eltávolításának s általán a hasznos és kellemes megélhetésnek eme nagy kérdése”. Lépésről lépésre haladva tárja föl az országos közegészségügyi tanácsban szerzett tapasztalatait, s szenvedélyes hangon mutatja be a valós helyzetet: „. . . hol a sarjadék védtelenül csenevész, a törzsnek életerejét pedig sanyarú testi mibenlét gyengíti, - ott egyéb társadalmi bajnak is kell ugyan szükségkép közreműködni, ... és ha kérdezzük, váljon olyan rosszul állunk-e, csak néhány kiáltóbb adattal fogunk válaszolni. . .” Miután bemutatja az Angliáénál kedvezőbb születési arányt, így folytatja:: „De tekintve a halálozási viszonyokat, egészségügyi állapotunknak megdöbbentő elhagyatottságára jutunk. A fennemlített kedvező születési szaporodás ugyanis azzal romboltatik le, hogy az újjászülöttek majdnem fele yik évéig elhal ... ; nálunk 100 halálozási eset közöl 12 éri el 60-ik évét, míg másutt 30, s így másutt 30, nálunk 21 év az elhaltak középkora” - a|zaz átlag életkora.

Míg mások „a szegény, együgyű nép” tudatlanságát hozzák föl a legfőbb okként, a megnyitó szavai a mélyebb következtetésre sarkallnak. „Az egész társadalmi irányzatban valami rothasztónak kell lenni ott, hol a betegek közt ío% hal el a nélkül, hogy orvosi segélyt kísérlett volna meg, mi ha nem történnék, a százezernyi felülhalálozást tízezerre lehetne leapasztani évenként, s az ápolás és orvoslás hiányában elveszett go ezernek nagyrészében legbecsesb kincse lenne megtakarítva a társadalomnak. Azonban távolról sem azért említőm ezen szomorú hangzatú számokat, mintha belőlük a közegészségügy rendezésének vezérelvét levezethetőnek, - s a társadalom

22