Dunatáj, 1984 (7. évfolyam, 1-4. szám)

1984 / 1. szám - Fried István: Babits Mihály - összehasonlító szempontból

tói kölcsönöz témát (Kalif Storch: A gólyakalifa). Nem ez a mű Babits legjobb regénye, Strakának - mint írtuk - mégis erqe esett a választása, s ez a regény jelent meg később cseh fordításban. Aligha tévedünk, ha épp a Doppelgänger-motívumsorba, a jóra és rosszra, így értett énre és nem-énre hasadt ember történetébe kapcsolódó Babits-regény világirodalmi „vonatkozásai” miatt lehetett érdekes a Babits-életrajzot nemigen isnyerő, nem magyar olvasók számára.

Feltehetőljeg ez a tematikai érdekesség az oka annak, hogy Babits prózájából ezt a művet fordították le a legtöbb nyelvre, az 1972-es cseh megjelenés mellett ismerjük az 1927-es német, 1934-es olasz, 1966-os angol és az 1978-as finn kiadást.

Megfontolandó, hogy Babits, más európai íróhoz hasonlóan, a XX. századi emberiség létkérdések jövőlátomásos - riasztó - regénybe foglalta. A hangsúly ezúttal kevéssé esett a technikai civilizáció fenyegető veszélyére, vagy a spengleri ihletésű világvég-hangulat bármily látomásos megjelenítésére. Nem Huxley Brave new world (Szép új világ) c. keserű, nem Capek Valka s mloky (Harc a szalamandrákkal) c. groteszk-szatirikus-fájdalmas regényének, nem is Karinthy Frigyes swiftiádáinak hangvételével szól, jóllehet „tipológiailag” az Elza pilóta talán Capek jövőképéhez áll a legközelebb. Babits is „tökéletes társadalomiról ír, iszonyú fegyverekkel (repülőgéppel) vívott háborúról, és éppen úgy nem tekinthető „tudományos-fantasztikus” műnek, mint Capeké, amely inkább ennek a Vernére, H. G. Wellsre visszavezethető műfajnak a paródiáját adja, s a paródia erősítő módszerével festi az öngyilkos /emberiség tévútjait, majd pusztulását. Ugyanannak a humanista-értékőrző eszmeiségnek jegyében keletkezett a két mű, a jövőt közeli jelennek érzékeltetve, ad absurdum vive a „fejlődés” logikáját. Talán Capeké jobban tapad napjai történelmének fordulóihoz, de mindkét mű az író lehetséges helytállását példázza az emberqelenedő világban.

Az analógiák között - majdnem találomra - említhetnők Babits és kortársai „viszonyát” a nemzeti romantika bizonyos áramlataihoz. Szologub lírájában valahogy olyképpen jelenik meg Lermontov költészetének néhány motívuma, mint Babitséban Vörösmartyé - a puskini bronzlovas pedig Belij regényében, a Pétervárban. Itt is sok tekintetben hasonló írói magatartást figyelhetünk meg: a nemzeti irodalom hagyományainak beépítését a más körülmények, más poétikától szabályozott életműbe. Bizonyos motívumegybeeséseket, tematikai hasonlóságokat már Imre László is megállapított Babitsról és az orosz szimbolista költőről, Brjuszovról közölt vázlatában (Slavica 1971).

Babits „világirodalmi” helyének, kelet-európai, kelet-közép-európai analógiáinak, megfeleléseinek tüzetes elemzése .egyelőre a jövő kutatásának, sok fáradságot igénylő feladata. Az első próbálkozások azt sejtetik, hogy Babits is, mint sok más magyar költő, ugyan a francia, az angol, a német és az olasz költészetet ismerte, nemegyszer onnan merített, avval tudta rokonnak magát, de forrásfelhasználásának módját, a hagyományokhoz való viszonyát, nemzetinek és világirodalminak egységelképzelését tekintve, antikvitásértelmezését látva, inkább az itt említett költőkkel szembesíthető. Nyilván majd más nevek is előkerülnek, a kelet-közép-európai „Moderna” poétáinak más vívmányai is. A Babitsot körülölelő, nem genetikus kapcsolatokkal átszőtt környezet azonban ezen a tájon keresendő.

16