Dunatáj, 1983 (6. évfolyam, 1-4. szám)

1983 / 1. szám - Pisztora Ferenc: Regionális jellegzetességek és tájpszichiátriai sajátosságok

Ugyancsak 1941-es összeállításban15 a német lakosság százalékos aránya a megye összlakosságához viszonyítva járásonként a következő volt: a völgységi járásban 75,3 százalék, a simontornyaiban 42,6 százalék, az ún. központi járásban (Szekszárd és környéke) 20,4 százalék, a dombóváriban 16,7 százalék, végül a dunaföldváriban 14,5 százalék. A nemzetiségi problematika pszichopathológiai tükröződésének különféle lehetséges formáiról egy korábbi tanulmányomban18 számoltam be. E szerint a pszichopathológia a nemzetiségi sajátos értékekkel, szabadsághősökkel, politikai vezetőkkel való kóros, megalomán színezetű önazonosításokra, a nemzetiségi problémák utópisztikus megoldását kifejező vágyképzetekre stb., vagyis mind a „pozitív nacionalizmus” szélsőséges és már patológiás megnyilvánulásaira, mind pedig a más népcsoportoktól való túlzott félelmekre, velük kapcsolatos sérelmekre, mellőztetési, üldöztetési érzésekre, velük szembeni esetleges intranzigens megnyilvánulásokra - vagyis a „negatív nacionalizmusra” - egyaránt szolgáltat példákat.

A nemzetiségi érzés és problematika kóros tükröződésének lényegében ugyanezek a variációi mutatkoztak a Tolna megyei kórrajzanyagban is. A „pozitív nacionalizmust” tükrözik a következő, germanofil és szlavofil szimpátiákra utaló téveseszmék:

K. S., 37 éves, szekszárdi születésű és illetőségű zenész 1884-ben, „idült tébélyodottságában” pl. azon nagyzási téveseszmét nyilvánította, hogy ő a németek királya, s ezért felváltva használta a német és a magyar nyelvet. - Cs. J.-né, 26 éves bátai születésű és lakos, rk. földművesnő 1920-ban paranoid pszichózisban betegedett meg. Téveseszméi hatására Berlinbe akart utazni, ezért először felment Budapestre. A kórrajzi feljegyzések szerint a Keleti pályaudvaron csavarogva, az őt igazoltató rendőrnek zavaros feleleteket adott s így került elmegyógyintézetbe. Hangoztatta, hogy a német császár leánya az ő barátnője, jó pajtása, aki már meglátogatta idehaza, a kórházban. Saját magát Jankovich gróf unokájának tartotta, akinek Horvátországban, az árvaszéknél jelentős öröksége van letétben, ezért otthon dolgozni nem akart. A vizsgáló orvosnak terveiről szó szerint így számolt be: „Most Tolna megyéből gyalog jöttem fel Pestre, hogy majd Nagynémetországba menjek, Vilmos császár leányához, a barátnömhöz... Az sem baj, ha most nincs pénzem, Berlinbe ingyen is elvisz engemet a vonat. Itt a pesti nagyállomáson Vilmos császár fia kell, hogy várjon . .stb.

R. L., 22 éves paksi szabósegéd, majd kardalnok 1890-ben „Vesania acuta”ban megbetegedve viszont Milán szerb király fiának, a trónörökösnek képzelte magát, mielőbbi megkoronázását követelte, s Natália szerb királynőt óhajtotta feleségül venni. Szerbül kívánt tanulni, s kezelő orvosát a szerb nyelvből „udvari tanárjának” nevezte ki, akinek ezért havi 10 ezer Forint járandóságot ígért. Az osztályon fel, s alá szaladgált, combjain és lábszárain a királyi jeleket mutogatta. „ÍLrzem, hogy magasrangú születésű vagyok - mondogatta - nem R. L. hanem kicserélt gyermek . . . trónörökös, királyfi, aki csak vidékre ment szabónak, kardalnoknak . . . Ne csúfoljanak, hogy az anyám cseléd, ő már régen kilépett Spitzeréktöl. . . Mielőbb nőül kell vennem Natáliát, ezután koronát kapok és szerb király leszek...” stb.

Ismeretes, hogy - főleg a második világháború éveiben - a kívülről szított nacionalizmus Tolna megye különösen nagy számú német nemzetisége egy részénél milyen szélsőséges méreteket ért el. Az ennek nyomán kialakult feszült poli-