Dunatáj, 1983 (6. évfolyam, 1-4. szám)

1983 / 1. szám - Pisztora Ferenc: Regionális jellegzetességek és tájpszichiátriai sajátosságok

német telepítések következtében létrejött, zömmel paraszti birtokok választották el egymástól. Ez a birtokmegosztás a tömegek politikai magatartására, aktivitására erősen kihatott... A középső terület, különösen a völgységi járás általában politikailag - parasztmegmozdulások szempontjából a kiegyensúlyozott birtokviszonyok következtében - közömbösnek mutatkozott,”9

Fentiekből következően, a Tolna megyei pszichiátriai betegpopuláció körében is várhatóan a földműves népesség aránya kellett, hogy domináljon. Ezt a feltevést vizsgálataim utólag messzemenően igazolták. Ily módon kiváló lehetőség nyílott egyrészt a korabeli parasztság egészére vonatkozó pszichopathológiai ismeretanyag19 20 újabb adalékokkal való gazdagítására, másrészt a speciálisan Tolna megyei földművesség társadalmi ambícióinak, státussymbólumainak, szerzési törekvéseinek stb. elsősorban a paralysis progresszíva expanzív formájában szenvedők kóros dicsekvésein, nagyzásos téveseszméin keresztüli tanulmányozására. Hasonlóképpen kollektív félelmeik, hiedelemviláguk,20 vallási megélési formáik, politikai közgondolkozásuk - az egyéb kórformákban gyakori mikromán doxasmák tükrében való - elemzésére is.

A paraszti gondolkozás és értékrend pszichopathológiai vetületeinek a vizsgálatánál feltétlenül figyelembe kell venni néhány olyan sajátos helyi értékorientációt, amelyek nem ritkán a téveseszme-képző lésben is modellként szolgáltak, s amelyek szoros összefüggést mutatnak a mezőgazdaság egyes, Tolna megyében kiváló eredményt elért és immár hagyományosnak számító ágazatával. Gondolok itt pl. a Tolna megyei lótenyésztésre, amelyről Fényes E. már 1836-os országismertetésében2 megírta, hogy az a legelső Magyarországon. Kiváltképpen Iregh, Szokoly, Szakcs, Kurd, Felső-Nyék, Regöly magyar és német községeiben foglalkoztak ezzel. Így nemcsak a híres főúri - vagyis az Esterházy-, a Viczay- és az Apponyi-féle felső-inámi, Nosztály pusztai, ozorai, iregi ménesek, hanem a Tamási környéki kisgazdák fajlovai is keresettek voltak. Hasonlóképpen, Magyarország egyik legértékesebb fajtájának tekinthető a bonyhádi pirostarka marha, amelyet a XIX-XX. század fordulóján a parasztgazdaságok tenyésztették ki a Völgység falvaiban.

Két jellemző példa a fentiek kórlélektani tükröződésére:

K. J., bátai földműves és lókereskedő 1938-ban „Dementia taboparalytica” miatt került elmeosztályra. Kortörténetében azt olvashatjuk, hogy a felvételét megelőző napokban vállalkozási kedve nagy mértékben felfokozódott. Egy időben dicsekedve emlegette mérhetetlen gazdagságát, s a lókereskedés révén elérhető újabb jelentős vagyonszerzési lehetőségeit. Sűrűn ismételgette, hogy mindig csak szürke deres lovakat fog vásárolni, s azokat Bécsbe, Boszniába és Angliába fogja szállítani. . . Beszélni fog magával az angol királlyal is, hogy őtőle vegyen lovat ... Feleségétől rövidesen elválik, s egy 17 éves leányt fog elvenni, akitől nagyszerű fiúgyermeke születik majd, s azt mindig piros csizmában fogja járatni stb.

A másik beteg, Sz. M.-né bátaszéki asszony, kereskedő neje, „Pseudotabes et paralysis alcoholica” diagnózissal 1937-ben lett hospitalizálva. Kórlapjából arról értesülhetünk, hogy 1935 húsvétján betegedett meg először. Akkor hangoztatta, hogy 100 jó lovat, 100 tehenet és 100 juhot vesz: a Dunát az udvarukon fogja keresztülvezetni, melléje erdőt telepít, s ott fürdőt épít majd. Előkelő és gazdag asszony lesz, Ottó királyfi fogja feleségül venni, s hozzájuk jön Zita királyné is lakni... stb.

53