Dunatáj, 1983 (6. évfolyam, 1-4. szám)

1983 / 1. szám - Drescher J. Attila: "Ott történik meg nélküled, ami veled..." - Bertók László költészetéről

Szaporodnak az öregasszonyok, hanyatt-falum kő-ujjai, mint pisztoly csöve halántékomon, mint a kipusztult állatok.

Anyám elküldte teste darabját mintául a földnek, apám mozdulatából kiáll a penge, élén: elárult gyerekkorom.

A „megtartó emlékezet” akként is izgatja Bertókot, hogy a régebbi múltból való mentőakciók eredményén kívül belőle, belőlünk mi marad az utódló éveknek, évtizedeknek, az utolsó ezer évnek. Mert ma is valakik emlékévé válunk majd, s most is, megint: a láthatatlan összrendező szerepét átveszi a morális érzék és értékelés, aminek végül is súlya, korlényege van.

Az „emlékek” kötetében vissza-visszatér egy biblikus metafora-sor, meg egyfajta profán liturgia (elemei a Veronika-kendővel megtörölt kálvária-arc, a kis Jézusok ártatlan világa, a Pilátushoz méretettség, vagy Júdás harminc ezüstje - a mondanivalót és hangulatát, meg hatását erősítendő). A lírai gyónást magát kettős szándék vezérelhette: archaizálás, népi-ősi-mitikus hangulatok megidézése, felkeltése, valamint a humánum iránti vágy, hiszen ez jelenti az emberek közötti harmónia alapját is. Bertók megidéz nagy költőelődöket (Arany, Ady, József Attila) s köszönt idősebb pályatársakat, s ezen hommage-ok során is ragyogó nyelvi tömböket farag. Az örök lírai alapkérdések hátterében felsejlenek a társadalmi átalakulás rögös útjai is, gazdasági és politikai következményekkel, köztük az érzelmi átalakulás gondja vagy épp maga az alakíthatatlanság. A régi paraszti lét elementáris élménye, az ehhez tapadó számos gyermekkori emlék (ami azért csak a szépet őrzi meg, a nyomorítót aligha, hisz nem értette még a gyermek, így az az emlék is „fejletlen” még, de legalábbis egyoldalúan értékelő pszichés mozzanat), a csaknem szakrális rangú pórnépi konyhaeszközök képe intenzív kötődésről vall. Viszont a búcsú is kettős e világtól, (így kétszeresen fájdalmas is): elmúlt a gyermekmesék tündérvilága, s lejárt az az egyszerű-szép, gulyával díszletezett korszak is (melynek bizonnyal voltak keserves pillanatai is). Az is érték, amit a pusztulásból és átalakulásból még kimenthetünk, felmutathatunk. S a törvényszerű változás a lelket is megorozza. A patriarchális közösséghez való ragaszkodás az életrend egyik eleme Bertók László költészetében. Ügy hat hitelesnek, hogy minduntalan érezzük hadakozását az elsikló múlttal, ki-kicsusszanó emlékeivel.

A költő a tárgyakhoz azért is fordul szívesen, mert ezek maradnak meg a jelen és múlt tartalmainak őrzőiként - az ember után. A régi, metaforás képszerkesztés utolsó kötetében is uralkodó, bár elvontabbá válik. Ezzel együtt tárgyilagos és mégsem személytelen a kötet hangja. Igényessége, szigora, fegyelmezettsége a megszokott, s a korábbi „szimpla” időbeli szembeállítások mögé felvonulnak a bennük gyökerező történelmiek is. A megszokott tárgyi és emberi környezet elhagyása, a kiszakadás, majd a rákövetkező új környezet idegensége keserves állapot, nagy próbatétel embernek, költőnek. Korábban is akadtak epikum felé hajló darabjai, most - a történelem mint reálepikum szinte kínálja magát e műnemnek - szemléletükben is epikus darabok gyűlnek egy ciklusba. Mélységes mély

29