Dunatáj, 1983 (6. évfolyam, 1-4. szám)

1983 / 4. szám - Balázs Kovács Sándor: Az oktatásügy helyzete Tolna megyében a XVIII-XIX. század fordulóján

ben emeltek iskolaépületet a szomszédos telken, addig a meglévőt próbálták gyakori munkával rendben tartani. Az épületről i846jban a főszolgabíró mindössze annyit jegyzett fel, hogy meglehetős. E szűkszavú megállapítás sok mindent takarhat, ma már igen kevés viszonyítási alapunk van a szó valóságtartalmának megítéléséhez.

Alsónyéken 1789-ben még nem volt probléma az iskola épületével, csak a belső felszerelés hiányosságaira panaszkodott a tanító. Az 1816. évi egyházrajz szerint viszont már romladozó állapotban van az iskola és a mesteri lak, de az eklézsia újat igyekszik építtetni. A református egyház kurátorának számadásaiból kiderül, hogy az új iskolaépület 1836-37-ben készült el. A falu lakóinak „társadalmi munkája” mellett még 166 forintot kellett kifizetni az egyház pénztárából a mesterek bérére és a szükséges anyagokra, valamint a fuvarokra. Az így felépített iskolaépületet azután évente kétszer meszelték, kijavították az apróbb hiányosságokat. A további kurátori számadásokból ismert rendszeres karbantartási munkálatok után az 1846. évi összeírás szerint az alsónyéki iskola jó állapotban volt.

A kurátori számadások iskolára vonatkozó adatsorait áttekintve érdekes eredményre jutunk. Alsónyéken az iskolai kiadások az összkiadásnak csak a kisebbik részét érintették, évente változó összeget költöttek oktatási célokra. Az évi felhasználás nagy szóródást mutat. Az iskolai kiadás nagyobb hányadát minden esetben a tanító bére jelentette. Az .egyéb kiadások (rektornak húsra, kenyérre az ünnepek alkalmával; adakozások a református kollégiumok számára; krétára; ablakjavításra; ivódézsa vásárlására stb.) egyetlen év kivételével - ekkor épült az új iskola - a tanító bérének felét alig érték el.

Még 1884-ben is komoly gondot okozott Tolna megyében az iskolaépületek állapota. Matavovszky Béla szerint „a hiányokhoz még azon lényeges is járul, hogy a már meglévő iskoláinknak nagy része építkezés, a tantermek elhelyezkedése tekintetében igen hiányos, sőt közegészségügyi szempontból is alapos kifogás alá esik.” Idézett konkrét példái bizonyítják, hogy szinte kísértetiesen ugyanazok a problémák jelentkeznek néhány évvel a közoktatási törvény után, melyek már egy évszázada sürgető követelményként fogalmazódtak meg. Az új törvény értelmében a falvakban iskolaépületek létesítése az egyik fő cél. Háttérbe szorult viszont a már meglévő iskolák karbantartása és korszerűsítése, ami hátráltatta a törvényben megfogalmazott elvek gyakorlati érvényesülését.

Az iskolai oktatás fontos tényezői a tanítók, forrásaink egyértelműen a mesterek javadalmazásának elégtelenségét bizonyítják. Az iskolamesterek jövedelme a község nagyságától, lakóinak anyagi viszonyaitól és a gyerekek számától függött. A nagyobb, gazdagabb községek többet tudtak adni, így nem volt ritka a két-háromszáz forintos tanítói fizetés sem. i789^ben a dombóvári tanító fizetése 299, a döbröközié 259, az ozoraié 212, a tamásié 350 forint volt, de ebből kellett nekik fizetni a segédtanítókat. Még így is két-háromszáz forint között volt a bérük, hiszen a praeceptorokat alku szerint - általában 50-60 forinttal és koszttal - fogadták fel. A gyulaji és regölyi mester egyedül keresett 247, i‘lletv,e 226 forintot. Az egészen alacsony fizetésre is sorolhatnánk a példákat. Az összeírás alkalmával volt olyan tanító, aki az iskolai munkáért egyetlen krajcárt sem kapott, mivel gyakorlatilag nem. is dolgozott az iskolában: egy gyermek sem láto-48