Dunatáj, 1983 (6. évfolyam, 1-4. szám)
1983 / 1. szám - Drescher J. Attila: "Ott történik meg nélküled, ami veled..." - Bertók László költészetéről
DRESCHER J. ATTILA: „Ott történik meg nélküled, ami veled...” Bertók László költészetéről A disszonancia áldatlan állapot, érzet, költőnél nem ritka „adomány”. A somogyi Vése községből származó Bertók László városi költő lett, de rendre visszavágyik a szárnyra bocsátó meleg tájékra. Értékeit is ott véli megtalálni, ott siratja a pusztulókat, ott remeg a még meglevőkért. A vers is így születik: a hívórím ilyenkor egy-egy kulcsszó, amely valaha elhangzott, s visszazökkenve „abba a valamikori hangulatba”, egy felfokozottan érzékeny és kiszolgáltatott állapotban világra vajúdja az ember szép keserveit. A falu és a család puritánul szigorú közössége nemcsak szigort, hanem az ember számára nélkülözhetetlen meleget is sugárzott tagjai felé. Ez lenne, volt, az ősi, a természetes állapot, az „ismertség és viszontismerés” biztonságot árasztó tudata, napi megtapasztalása, élménye. Ahogy maga Bertók vallja: „aminek mindig neki tudom vetni a hátam”. A sok bizonytalan határhelyzet között, a „se itt, se ott”, a „már nem és még nem” sokkolásában, a „se-se” fogójában vergődő lélek számára esetenként csak a dikció jelent megoldási lehetőséget, Bertók szavaival: „A vers mindig a megoldás lehetősége”. A költői személyiség sohasem független önnön életútjától és a megélt évek számától, miként a külső visszhangtól sem: az elismeréstől vagy annak hiányától. Bertók életútját „majdnem öt” könyv és két életrajz szegélyezi (Csokonai, Vörösmarty). A verseskötetek közül a harmadrészben övé Lengő fény hidak, a Fák felvonulása, az Rmlékek választása, a Tárgyak ideje s egy, a kiadónak leadott kötet a termés. Az elsőt még csupán kíváncsiság simogatta körül, a másodikat kimondottan várakozás előzte meg, s a kedvező fogadtatás után a figyelő közvélemény előtt a harmadik önálló verseskönyv is, miközben megérlelte az újabbat is az ismertségből rangosságba váltó mestere. Kétségtelen, hogy a sok átlagos színvonalú első meg második kötetes költői „életmű” között a Bertóké elsősorban kiérleltségével lepte meg a közvéleményt. Igényes volt és a maga módján korszerű: hagyományokhoz kapcsolódott, de újszerűén és emlékezetes módon, sajátos költői nyelvét gyémántkeménységűvé csiszolva, befelé fülelve, a lélek hangjaira, mert jól ismeri a titkot: „ott belül minden belsővé vált külső”. A hagyományt említettük: kötődése múltvállaló gesztusából is fakad. Sokat tud, nem csupán formatechnikai, hanem tapasztalati értelemben is. A didaktikus programverseken felülemelkedve egyéni leleményekkel ötvözött poétikai nyelven 26
