Dunatáj, 1983 (6. évfolyam, 1-4. szám)

1983 / 3. szám - Csányi László: Sugár :Babits fogarasi szerelme

alfa), titokzatosan előre is mutat a Herceg, hátha megjön a tél is! 1909-es Egy szegény magára maradott című versének fájdalmát előlegezve:

Sok hosszú, hosszú éjszakákon, megint egyedül szegény, szegény zúgó fülembe a Csönd hegedül:

A Sugár ebben a szövegkörnyezetben hirtelen fölcsapó láng, melynek fényében az érzékelhető szépség izzik, s az olvasmányélmény előzményeire is csak óvatosan hivatkozhatunk. Amikor Tannhäuser így énekel:

Harci dal párzó énekem: tudod nem kedves énnekem a hófehér szemérem

az irodalomtörténeti emlékekkel is átszőtt Wagner zenéje zeng a sorokban, s francia költőinek ihletésére is fenntartással gondolhatunk, mert ez nem Baudelaire démonikus világa, s Coppée Intimitás ciklusának józan szemérmetlensége is messze van tőle. Közvetlenül valószínűleg csak Homérosz hatott rá, tudjuk, fogarasi asztalán mindig nyitva állt előtte, s a vers antik utalásait, úgy vélem, elsősorban az Odüsszeia néhány jelenete sugallta, melynek VI. énekében a „hókarú Nauszikaáról” a sokat tűrt hős „édesen és ravaszul” mondja:

M-rt sohasem láttam még ily szép földi halandót, se,a férfit, sem nőt: ha tekintlek a bámulat elfog.

Egykor Déloszban, nagy Apollon oltáránál láttam egy ifjú, magasbaszökő pálmának a törzsét...

A Sugár-ban azonban a halovány háttérnél sokkal fontosabb közvetlensége, amit akár naturalizmusnak is mondhatunk, mert a lázas sorok egy látvány tényét részletezik, s amikor azt mondja, „Hozzád hasonló semmi sincs” - valójában költői programot is ad, mert itt a tény önmagát igazolja, nincs szüksége hasonlatokra és analógiák bizonyságára. A vers már az „örök dolgok” képzetét vetíti előre, szerkezetével is: a kezdő és befejező sorok izgatott naturalizmusa (bontod villanyos hajzatod - kályhában fellobog a láng) között a látomássá hevülő látvány egzaltált képei váltják egymást. A gondolattársítás évezredeket ível át, a homéroszi pálmára légiesebb kép rajzolódik, mert a levegő „megkéjesül”, s ami a Vérivó leányokban „vad semmi! vampir-elmerajz!”, itt szakrális képzetet kelt: s miként dicsfény a szent köré / testedhez fényköddel borul.

Ha a vers első és utolsó két sorát egybeolvassuk, még egy halvány asszonánc is a tökéletes egységre figyelmeztet:

Hogy bomlanak, hogy hullanak a fésűk és gyűrűs csatok:

ha büszkén a tükör előtt kibontod élő derekad.

35