Dunatáj, 1983 (6. évfolyam, 1-4. szám)

1983 / 2. szám - Bábel Ernő: Garai Gábor: Delfin és medúza

Végezetül említsük még meg dr. V. J. Stanék cseh tudós megállapítását: „ .. . kimagasló müve az európai Gasteromycetákról készült alapvető s legvonzóbb munka lesz mindenkor, melyet az egész világon állandóan tanulmányoznak és idéznek. Hollós munkája felülmúlhatatlan példakép maradt a mai napig is az effajta monográfiák között.”

Érdemeinek elismerései nemcsak üres szavak, de örökös megemlékezések is, mert számos világhírű tudós, felfedezései során, nem feledkezik meg egy-egy értékes fajt elnevezni Hollósról. Sőt a Svájci Gombászati Egyesületek Szövetsége a mü megjelenésének 50. évfordulóján ünnepélyes köz-Garai Gábor:

Jó kétezer ötszáz évvel ezelőtt ólt egy tündökletes görög költő, Árion, a korinthoszi király udvarában. Vele esett meg, hogy hazatérőiben Talentumból a kincseire sóvárgó hajósok 'elhatározták meggyilkolását, kincseinek elorzását. Árion utolsó kívánsága az volt, hogy még egyszer lantolhasson. A tengerészek a költő énekétől nem lágyultak, de a delfinek a csodás dalra körülvették a hajót, s a tengerbe ugró Ari ont hátukra emelték, partra tették. Árion megmenekült, a gonosz hajósok meglakoltak.

A híres legendát Hérodotosz jegyezte fel, nem minden célzatosság nélkül. Már az ókorban is érték a líra, a költő pedig azért sérthetetlen és tisztelendő, mert ismerője mindazon lelki folyamatoknak, amelyek nélkül nincs emberi létezés, és ezeket cslak a költő képes megidézni embertársai számára is. S ha más lehetősége már nincsen, maga köré gyűjti dalával a játékos delfineket, segítségükkel megszabadul a konkrét helytől, a negatív érzelmű állapotoktól, az ezeket kiváltó emberektől.

Garai Gábor újabb köteteiben egyre többször merülnek föl régi legendák, bibliai történetek, példázatok, emlékek. A Delfin és medúza című kötetben szintén. Árion legendája mellett föltűnik Oidipusz, Ovidius, Odüs’szeusz, a bibliai Izsák és Ábrahám. Költőtársak arca elevenedik meg: Váci Mihályé, Juhász Ferencé, Zellk Zoltáné, Szabó Lőninoé. Feltételezhetően a példákból leszűrhető és eltanulható élet- és sorsminták, magatartások érdeklik Garai Gábort. Kiváltképpen az foglalkoztatja, hogy Árion legendája miként változik át az idő és az emberiség változásaival „előregyártott’’ legyűréssel emlékezett meg a „nagy magyarról”.

Temetése 1940. február 18-án, mondhatni, a teljes részvétlenség jegyében és - kívánsága szerint - szertartás nélkül ment végbe. A dísztelen koporsót mindössze tizenegyen (köztük e sorok szerzője) állták körül. Még a szülőváros sem képviseltette magát! Az emléktábla elhelyezésével, születésének 100. évfordulóján kezdődött meg Hollós emlékezetének felélesztése. Addig azonban máig sem jutottunk el, hogy egy utca őrizze nevét, vagy síremlékét gondozzák. Pedig megérdemelné.

ID. SZAKÁLY FERENC

Delfin és medúza

gendává, magyarán: sablonná, amelyben minden a helyén van, csak éppen az emberi hit hiányzik belőle. A Hiába dalolsz, Árion nagy vers, ez vezeti be a kötetet. Nagy és lemondó költemény, a kétely egyeduralmát alig töri meg a vagy-vagy kettőse: „ ■.. erre úszik egy delfin, / hátára vesz s kitesz Korithosz partjainál, / vagy ha nem, hát a tenger dübörgi el feletted/ - sós vízbe pácolva tested - győztes ditirambusát.”

A mai Arionnak alig van esélye arra, hogy megjelenik a delfin s hátára veszi. Garai Gábor már nem olyképpen hisz a vers erejében, mint a kortthosziak. Ma már a vers nem feltétlenül a közösség együtt tartó ereje, biztosítéka. Árion kora (végképp és szükségképpen?) lejárt. Ennék oka is adott a versben: egyrészt nem lehetünk tehetségünkben és hitünkben megállapodottak, másrészt „a legények” versre süketsége, józan barbársága, képzelet nélkülisége feleslegessé teszi a szavak varázslatos hatását. E józan kort osak nagy tehetségek mozdíthatják meg, de vajon van-e ereje és elegendő hite a falak áttörésére? Mi teszi relatívvá értekeinket, hogyan találhatunk vissza az elveszett szerelemhez, hogyan lehetünk egyéniek és közösségiek egyszerre, a kiemelkedés törvény-e avagy véletlen? Korunk nagy kérdései ezek.

Az átértékelődések ideje jelenlevő; változás történt Garai Gábor költészetében is. Ez természetes és szükségszerű folyamat, ma már nem lehet a dogmatizmus veszélye nélkül régi igazságokat, hiteket és tévhiteket megfogalmazni, kényelmesen elfogadni. A változás kényszere az évek mozdulásé-