Dunatáj, 1983 (6. évfolyam, 1-4. szám)

1983 / 2. szám - Gráfik Imre: Fából faragott csónakok

cm, szélessége: 45 cm, magassága: 30 cm, s középen nincs ülőkéje. Gyűjtői padláson heverve találtak rá, ahol a már használaton kívüli csónakban lisztet tartottak. Idős emberek tudták csak, hogy az ilyen kis méretű, keskeny, könnyű csónakokat még a múlt században szegény emberek használták ártéri erdős, bokros területeken drótot helyettesítő iszalagok (un. venyi), abroncsként használt vessző, szerszámnyélnek alkalmas fiatal fák gyűjtésénél. Az adatközlők szerint az árterület ereiben, fokai közt e kis méretű csónakokkal könnyen tudtak mozogni, s szükség esetén egyik értől a másikig egy ember háton is nehézség nélkül átvihette e kis vízi járművet. Az 1880-as évekkel áldozott le ez a tevékenység, s az effajta régies, egy fából kivájt csónak ritka dokumentum értékű tárgy.32

Használatának és készítésének adatait ismerve tanulságos az összevetés a Néprajzi Múzeum Közlekedési Gyűjteményének 61.23.1 leltári számú tárgyával is. A Tiszafüredről (Szolnok megye) bekerült tárgy ugyancsak egyetlen nyárfa törzséből készült, mérete; hosszúsága: 497 cm, szélessége: 91 cm, magassága: 40 cm. A gyűjtő adatai szerint a helyi erdőgazdaságban használták ártéri erdőben való közlekedésre, de a Tisza folyón is, s alkalomszerűen halászatnál, vadászatnál. Teknővájó cigány készítette apjától tanult módon, akivel korábban a Tisza felsőbb szakasza mentén laktak, ahol bodrogköziek számára készítettek ilyen csónakot. A csónak készítője még azt is elmondta, hogy az 1950-es évek végén a Dunántúlon, az Esztergom melletti Táton fiával és vejével ugyanilyen csónakot faragott hasonló célra, az ottani erdőgazdaság számára, amely e munka végett odavitte őket.33

Az adatok és ismereteink szerint feltételezhető, hogy a Táton készült csónak az egyik legkésőbbi a hazánkban egy fatörzsből faragott típusok között. Itt említjük meg, s egyben hívjuk fel a figyelmet arra a rendkívül értékes dokumentumfilmre, melyet Boglár Lajos néprajzkutató az 1960-as évek közepén készített. A Néprajzi Múzeum munkatársainak segítségével, néprajzi adatgyűjtések felhasználásával felderítettek egy teknővájó cigány családot, melynek tagjai ismerték a csónak egy fatörzsből való készítésének technikáját, s rögzítették a teljes munkafolyamatot.34

Hazai múzeumainkban több helyen is őriznek ásatások vagy gyűjtőutak révén előkerült, egyetlen fatörzsből kivájt, kifaragott bödönhajót, ill. bodonhajót, csónakot. A Néprajzi Múzeum tíz ilyen tárgyat raktároz, melyek közül a régebbi gyűjtésből a 137.049 leltári számú, Tisza mellékéről származó hasonlít leginkább a bogyiszlói példányhoz. Tudomásunk van a Közlekedési Múzeumban, a bajai, debreceni, gyulai, kaposvári, kecskeméti, keszthelyi, pécsi, mohácsi, szegedi, szekszárdi, szombathelyi múzeumokban található, egyfából készült csónakokról.35

Végezetül még arra térünk ki, hogy az egy fából készült csónakok kifaragása, ha nem is tartozott a különleges kézügyességet kívánó és nehezen elsajátítható munkák közé, az azonban megfigyelhető, hogy e téren is voltak sajátos jártassággal, képességgel, de főként gyakorlattal rendelkező egyének. A Balaton leghíresebb bödönhajó-készítő központja Vörs volt.36 Az ország más területén is tudunk arról, hogy „némelyik faluban valóságos mesterei akadtak a hajókészítésnek, akik tavaszszal négyet-ötöt egymás után kötve úsztattak a szomszédos vagy távolabbi községekbe, s jó árért adtak túl rajta.”37

A bogyiszlói csónak készítője, Tóth József is kiemelkedett képességeivel a közösségből. A családi hagyomány szerint nagyapja ismert faragó volt, s így a kéz56