Dunatáj, 1983 (6. évfolyam, 1-4. szám)
1983 / 2. szám - Vadas Ferenc: Dohánytermesztés Tolna megyében a XVI-XVIII. században
A növekvő mennyiség átvételére Faddon, 1857-ben beváltótelepet létesítenek. Faddot, mint a tolnai felügyelőség kerületi hivatalát tartják számon. A hivatal teendői: termelési engedélyek kiadása, a termeltetés ellenőrzése, szaktanácsadás, beváltás, raktározás stb. - Húsz év múltán a telep kicsinek bizonyult, s hogy a dohányt szakszerűen tárolhassák és kezelhessék, 1877-ben megépítik a faluvégen, a temető mellett az új „magazint”. A régi telep még tizenöt évig szolgál, de a kilencvenes évek elejére faépítményei elkorhadnak és lebontásra ítéltetnek. Pótlásukra az új helyen bővül két és fél hektárnyi területtel, korszerű épületekkel a beváltó." A több lépcsőben kiépülő intézmény mind jobban háttérbe szorítja a tolnait, azt 1890-ben meg is szüntetik. A földbirtokosok dohány iránti nagyobb érdeklődése az ötvenes évek végétől érezhető jobban, amikor a gabonának egyre nehezebben tudnak piacot találni, a dohányt viszont nagy mennyiségben is könyen lehetett értékesíteni. A nagygazdaságok térnyerésével arányosan szorulnak a kicsik fokozatosan vissza, mert a kincstár a földbirtokosok érdekében szabályozza a termelést és a felvásárlást. Amilyen ütemben készülnek a nagybirtokokon a dohánypajták, simítóházak, olyan mértékben csökken a kisgazdaságok részvétele a termelésben. Tolna és Mözs 1874-ben még 46 320 forintot kapott az államtól a beváltott dohányért, de 1889-ben „már oly elenyészőleg csekély területen tenyésztik, hogy a tolnai dohánybeváltó hivatal megszüntetése is szükségessé vált.’”" Az 1887. évi XLIV. törvénycikk az ültetési területek minimumát egy tagban lévő egy katasztrális holdban szabta meg. Tolna községben a törvény kibocsátásának évében 83 egész telket vettek számba, ezekből csak a plébánosé feküdt egy tagban, a 4-5 holdas 1/8-ad telkesek birtoka meg - maximum 1200 öles magyar holdakban - szétszórtan 8-10 helyen volt. Ennélfogva, amíg a hetvenes évek elején 8-900 termelő is jelentkezhetett termelési engedélyért 1889-ben már csak száz, közülük is jó, ha minden harmadik termelhetett dohányt.'9 A kistermelőket sújtotta a törvénynek a szárító- és simítópajtákra vonatkozó előírása is. Ugyanis a kisgazdaságok ilyenekkel nem vagy csak elvétve rendelkeztek, többnyire az épületek, fészerek alatt és a padlásokon szárítottak. A nagybirtokosok érdekeit védő rendelkezések - annak ellenére, hogy a területkorlátozások rájuk nem vonatkoztak, mert finom kerti leveleket termeltek - a faddiakat is válságba sodorták. - A hatvanas évek közepén évente még 5-6 ezer mázsát termeltek. („Ha a termelés korlátozva nem lenne - írják a község vezetői - legalább 10 000 mázsára rúgna az évi termés.”60 „Volt év, mely Faddon a dohányért 100 000 forinton belüli jövedelmet hozott”, a századforduló előtt ennek az összegnek a felét sem kapják. ,jiMár most hallani a panaszt - írja a Szekszárdon megjelenő újság -, hogy sokan azért nem járnak az Isten házába és sokan azért nem képesek gyermekeiket iskolába járatni, mert nincs ruhájuk... Csak vessenek egy pillantást a dédelgetett nagytermelők mellett a kis emberekre is, mert Faddon a dohánytermelésre alkalmas területek többsége apró birtokosok közt oszlik meg; tehát itt a nagytermelés a becses faddi anyagot nem állítaná elő kellő mennyiségben”.61 Mégis..., amíg a kistermelők parcelláiról majdhogy ki nem veszik a dohányt..., addig a Bartal uraság 1200 holdas birtokán a század utolsó évtizedébe nő duplájára a termelés.1’9 A magyar dohány a jobbágyok és zsellérek kertjeiből indult hódító útjára. A XIX. század végére viszont a termelés mindenütt a nagybirtokosok kezében 4)
