Dunatáj, 1983 (6. évfolyam, 1-4. szám)

1983 / 2. szám - Demény János: Castelseprio

Aki csak tudott, menekült. Az áramlás nyugatra évszázadokig folyt. Tetőfokát érte el, rádiuszában a legkiterjedtebbet, amikor egészen az ír, kelta partokig, távoli szigetekig hatolt fel. Megtermékenyítette egész Európát: a később feltámadó nagy középkorban, a román kori íle-de-france-i világban, az Ottókori Karoling-humanitásban, az északi germán gótikus éjben - a hispániai arab és zsidó bölcselők ihletései mellett - ez a közel-keleti televény izgat, erjeszt, teremt tovább. A viszonylag közeli, középponti földrész görög-latin örökségébe, Ravennába és kisugárzásaiba, ahol az életet bizánci mozaikok ragyogták be, a legmozgalmasabb volt az áttelepülés; Antiochia - és ki tudja még micsoda ország - nem egy jelentős művésze jutott el így a longobárd királyságba is, hogy markáns színfolttal gazdagítsa Itáliát.

*

A múlt ezer szálából szőtték tehát a félsziget modern formátumát.

Mi ebben a mélyen olasszá vált országban, a risorgimento világában, oly szeretetre méltó ma is?

Mindenkinek más, természetesen. Nekem: ami a mélyben hallgat, aminek neve nincs, ami titok és rejtelem.

Veronában például Júlia sírja? Talán inkább a San Zeno Maggiore kapujának bronzveretei. Velencében például a Sóhajok hídja? Talán inkább a közeli Torcello bazilikájának nagy apokalipszisa. Milánóban tehát a Castello Sforzesco?

Inkább a közeléből induló vonat, amely elvisz Tradate felé, ahonnan Castiglione Olonába és Castelseprióba juthatunk fel. Teodolinda longobárd királynő birodalmába.

BOETHIUS - A „HALALLÁTÓ”

Molnár Antal regényét, a Halállátót, akkor is halálosan komolyan kellene venni, ha történetesen mintául szolgálna arra, milyen is egy rossz regény.*

Molnár, nagy idők nagy tanúja, eredetileg a híres Waldbauer-Kerpely kvartett brácsása (1909-191;), nevéhez fűződik egy-egy Kodály- és Bartók-vonósnégyes bemutatása 1910. március 17-én és 19-én, két egymás követő hangversenyen. Nevéhez fűződik az első zenetörténeti könyv is, mely nem tagadhatja társadalomtudományi veretét: A zenetörténet szociológia)a. Kodály Zoltánnak ajánlva, 1923- ban jelent meg, manapság észrevétlenül, visszhangtalanul, sőt „magatudatlanul” áll az esztétikai-bölcseleti irodalomban, pedig sok mindenre magyarázatul szolgáló kulcsfontosságú alkotás. Molnár Antal tehát nemcsak gyakorlati muzsikus; valójában pedagógus, azonkívül nagyszerű teoretikus, elméleti szakember, zenetudós és bölcselő. És amivel engem különösen lebilincselt: Az új zene korszakfordulatos kötete 1926-ban máig ható érvénnyel rögzíti Bartók és Kodály világtörténelmi helyzetét. Jelentős könyv - azt hiszem, mindnyájan megélünk belőle az elkövetkező ezredévben is.

*A halállátó. (Boéthius, a nagyhírű római zenész és államférfi regényes önéletrajza a VI. századból. Latinból fordította «írta» Molnár Antal. Magvető Könyvkiadó Budapest, 1971.

30