Dunatáj, 1983 (6. évfolyam, 1-4. szám)

1983 / 2. szám - Fried István: Babits Mihály és az orosz irodalom

zeti közgondolkodástól; meghatározhatja (de nem feltétlenül határozza meg!) a költő nyelvtudása, e nyelvtudás mértéke, jártassága és elmélyültsége az esztikában, a bölcseletben, az irodalomelméletben; érzékenysége az újabb - hazai és nem hazai - irodalmi és nem irodalmi irányzatok, iskolák iránt. S nem utolsósorban mindaz a technikai feltétel, amely lehetővé teszi a tájékozódást (idetartozhat az iskolarendszer korszerűsége, a tanárok didaktikai-pedagógiai szabadságának problémája, általában az oktatásban részt vevők felkészültsége, illetve az olvasmányok beszerezhetősége, a külföldi és belföldi tanulmányutak lehetősége, és így tovább). Mindez alakíthatja a költők, prózaírók virágirodalomképét vagy világirodalom-tudatát, illetve ösztönözheti valamiféle tudatos világirodalomkép kialakítására.

Ha végiggondoljuk bevezetőnket, joggal vetődik föl a kérdés: egyáltalában érdemes-e foglalkozni Babits Mihály és az orosz irodalom „kapcsolatai”-val. Hiszen Babits nem tudott oroszul, valódi jelentőségéhez képest az orosz irodalom nem foglal el kiemelkedő helyet európai irodalomtörténetében; Babits Mihály még ott sem írt külön fejezetben a XIX. század magyarul is hozzáférhető nagy orosz regényeiről, ahol esetleg célszerű lett volna. Tovább folytatva kételyeinket, egyelőre nemigen látunk kétséget kizáró bizonyítékot az orosz irodalom olyan, bármennyire közvetett hatására Babits életművében, mint például Krúdy Gyuláéban. Rába György A világosság udvara c. verset elemezve a vers „mögöttes jelentés”-ében „tulajdonképpen Raszkolnyikov sorsának költői objektiváció-val elbeszélt történeté”-t érzi. Érvelhetnénk Rába György egyébként nagyon szép és meggyőző magyarázata ellen avval, hogy maga is megszorítja a kissé merész gondolattársítást a „tulajdonképpen” kifejezéssel, mintegy hasonlatképpen használja gondolatát, és utal Babitsnak Dosztojevszkijtől eltérő „poétikájáéra. Általában véve, nemigen érezzük a nagyváros fullasztó, valóban naturalisztikusan részletezett környezetében a maga módján értelmezett szabadság és lehetőség között vívódó Raszkolnyikov és a Dosztojevszkijnél mégiscsak tárgyilagosabban leíró és a leírás során egyre félelmetesebbé növő szorongásérzését kifejező Babits között az akár közvetlen, akár áttételes „kapcsolatot”. Ez azonban pusztán (elhanyagolható) részletkérdés. Nem felelt problémafölvetésünkre.

Kétségünkben nem ingat meg, hogy Babits és az orosz irodalom címmel Gál István közölt tanulmányt (Forrás 1978. 10. sz. 73-79.), és ő vélte föltárni Babits „kiadatlan” rádióelőadásait, Puskinról, Dosztojevszkijről, szép összefüggő szövegeket, amelyeket Belia György lényegében kommentár nélkül átvett az Esszék, tanulmányok (Bp. 1978.) két kötetébe. Mind a feltáró, mind a kötetben közlő csupán azt mulasztotta el, hogy kezébe vegye Babits európai irodalomtörténetét. Meglelhette volna a rádióelőadások szövegét, nem összefüggő tanulmány formájában, hanem a megfelelő fejezetek közé illesztve. Gál István egyébként becses dolgozatának némi túlértékelés a szépségfoltja. Babits nem nyilatkozott, nem írt többet és lelkesebbet az orosz irodalomról, mint Kosztolányi; Bűn és bűnhődésértékelése, kommentárja alig valamivel „szakszerűbb” pl. a Bródy Sándorénál, de nem oly „lelkes”.

Hogy ezek után, talán önmagunknak is elmondva, széljegyzeteket fűzünk a címben megjelölt témához, ennek több oka van. S amiképpen bevezetőnk is általános komparatisztikai problémákat vázolt föl, úgy a folytatásban is a komparatisztika néhány kérdésével szembesítjük témánkat.

18