Dunatáj, 1982 (5. évfolyam, 1-4. szám)
1982 / 1. szám - Gunda Béla: Kalapis Zoltán: Balladaénekesek, mesemondók, vásárosok - Horváth János: Kunffy Lajos: Visszaemlékezéseim
zetben őt kérte a kultuszminiszter franciamagyar kapcsolatok előkészítésére három ízben. Mindegyik esetben francia művészek magyarországi kiállítása jelentette az apropót a közeledésre. Az 1903-as budapesti kiállítás során Kunffy szerint a magyar fél nem bizonyult egyenrangú diplomáciai partnernek. A merevség először is a hivatalos művészeti állásponton volt. így nem került sor megbecsülést kifejező legmagasabb hivataltól kitüntetés átadására, legalább valamely arra érdemes művésznek, a köz vásárlásai rossz érzékről tanúskodtak, és egy előkészített Rodin-kiállításra nem volt pénze az államnak. A Parlamentben a Képzőművészeti Társulat nevében a festészeti újdonságok elleni ingerültséget adta elő Berzeviczy Albert, amelyre Kunffy Lajos ,,Reflexiót” jelentetett meg a Műcsarnok című szaklapban. Tanulságos fegyelmezettséggel védelmezi írásában a művészet szabadságát a korszellem nevében. Onnan az idézet: „Minden kornak olyan a művészete, amilyent megérdemel. A folyton változó irányok, csak karakterizálják a mai nemzedéket, amely elhagyta a régi erkölcseit, hitelveit, megnyugvást keresve az új természeti tanok, a tudomány új igazságaiban, majd kétkedve megáll és új istenek után kapkod. Lehetnek a modern művészetnek tévedései, amelyek azonban a társadalomban találják meg gyökerüket, bizony nem látjuk, vagy csak elvétve, modern műveken a régi mesterek fenséges nyugalmát, erőteljes és mély tónusait, hanem majd a homályos, ködös árnyalatokban keresnek pihenést fáradt idegeik, majd a vakmerő színekből várnak kellemes ingert. A művészetet orvosolni akarni egyet jelentenek azzal, hogy a szőlőfürtön gyógyítsuk a filoxérát Szigorú ítélettel fejezi be mondandóját, amikor az államhatalomnak a művészet feletti befolyásolására tér, s ez egyben magyarázat is arra a kérdésre, hogy lehetőségei ellenére miért nem vállalt Kunffy tisztséget a művészeti közéletben: „Sajnos nálunk csak kicsinyes szempontok és a hatalom érdekei vezetnek és ez az átka ennek az országnak.” Amikor Kunffy Lajos 78 éves korában mégis hozzálátott az önéletíráshoz, a belőle levonható okulást tartotta érdemesnek. Szerény szűkszavúságra fogja azokat a részeket, ahol önmaga kerül szóba. Nincsen regényízű vallomás, vagy elfogult beleélés. Részletezi a világot, amerre jár, idézi az embereket, akikkel együtt volt, és ezek az értékes részek. Olykor forrásértékű információt közöl, máskor kurta huncutsággal intéz el olyan dolgot, amely intimitásba hajlik. Egy-egy személy ürügyén hosszú éveket ugrik előre, addig követi, míg tud említésre méltót hozzáfűzni. Onnan kanyarodik vissza, hogy hol is tart még az ő útja . . . Emlékezik és tollával az emlékezés öregségtől esendő útját követi. Végül is egy évszázad tükréből visszaverődő önarcképet kapunk. Alaposan meggondolt adagoltságú bizalommal kirajzolt arckép. Lemérhetők rajta a történelmi változások, és lemérhető az a méltóságtudat, mellyel Kunffy Lajos a változás viharait kiállta. A „Visszaemlékezés” a Somogyi Almanach legújabb köteteként került kiadásra. HORVÁTH JÁNOS 8O
