Dunatáj, 1982 (5. évfolyam, 1-4. szám)

1982 / 1. szám - Drescher J. Attila: Mikor az illúziók elhagynak bennünket - kisportré Bólya Péterről

szembesítő-megfeleltető Szökési kísérlet (kitűnő anyagú írás: a gerinctelenség a vétlen felet üldözi), A síp, mely művésznovellának indul, de nem dől el benne; a művész-polgár dilemmának, az őrült-zseni határesetnek áldoz-e benne alkotója, vagy csupán önironikus fintor az elvegyülve kiváló ember önnön másmilyensége fölött érzett zavarában; szórakoztató és ügyes írások a történelemben való megmártózás emlékei és kellően drámaiak is alkalmanként (tragikomédia színezetű A felperes), s jóízűek a katonatörténetek, melyeket felszabadult humorral és gyilkos iróniával mesél el. Van horrorja is, mert mi máshoz hasonlítható egy borospince hatodik hordója helyén eltemetett fiúutód története, s félelmetesen jó az atmoszférája is (A pince). Csodálható-e, ha Bolya és alakjai ilyen és hasonló élmények után hangosan ünnepük életüket, ök élnek.

Akad persze túlírtság gyanúját keltő története is, ilyen némely álszerelmes története, például a Kút a pusztán, amit igazán sajnálunk, mert többet ígér egy nyári szerelem üde történeténél és befejezetlen végénél, meglehet azért, mert túlságosan is elkényeztette olvasóját. Jobbak a keserűbb házastörténetek, vagy például a Bál viliódzó nyelvi riposztjai, s a szürkeséget leleplező Egyszerű vasárnap, mely mesterien futtat párhuzamos gondolatokat és elhallgatásokat, lélektani csúcs is a kötetben a házasok csendes viharának ábrázolása, vádirat a hazug miliő ellen. Ha közhelyet nemesít irodalommá, csak egy beidegződés ellen vét, mert a közhelyeket nem szeretjük, csakhogy a közhely igazságot takar, s azt is állandóan hangoztatnunk kell, mert az emberek a tévedéseket is állandóan ismétlik - tanít ugyancsak Goethe.

A lelkes éveiből származó követelődző élmények megírása után hőseihez többé-kevésbé hasonlóan az író is szellemi elvonókúrának megfelelő állomásokon köt ki (ez csak fokozza a testi-lelki bűnbeesés gyönyörét), majd a rontó hatalmak - a képzelet és a múlt - újra kikezdik nyugalmát. A szerelem, az érzelemvilág makettje is csak addig hoz beteljesülést, amíg maga távol van. A szerelem is, az írás is utazás, utazzék hát az író virtuálisan is; megszületnek a Somos-novellák. Hogy ne váljék az írás kollektív értelmétől megfosztott, magányos kényszercselekedetté, Somos-Bólya a felelősség ódiumával küzd; hogy fejlődés-e vagy változás ez, az idő dönti el, mely nemcsak az epikának, hanem az értékítéletnek is léptéke. A moralista végül is érzékeny ember, gátlásai vannak, s vagy belső emigrációba vonul, vagy kitör önnön héttornya rácsai közül, leszámolni akarván régi énjével is. A mesélő kedv és az irracionális lendület a régi, s az ember lassan magára marad. író lesz.

Ma is, ha Bolya témát keres, a maga rabja és vadja. A meghökkentő mögött pedig a kimondhatatlan rejtezik, s Bolya a szavak prostitúciója idején újra a móriczi eszmény érvényességét igazolja, ti. a csak egyetlen, egyedül lehetséges, a megfelelő szó és gondolat varázsát.

A captatio benevolentioe-vel felérő első kötet után Bolya Péter továbbra is igazolja, hogy az élet különb piktor bármilyen irracionalista elménél, s az egy hősre épített novellafüzér (kisregény?) az élethez hasonlóan csak fejezeteket szolgáltat ki a befogadónak, az egységes egész érzete várat magára.

Hangulatos kisvendéglők, múló szerelmek, tétova kapcsolatok erősödő-gyengülő vonzásában, rokonhősök bőrében, kitartó empátiával faggatja a külvilágot, újabb hőseit (önmagát). Különös vonzásukkal tűnnek ki halott szereplői, az írót