Dunatáj, 1982 (5. évfolyam, 1-4. szám)
1982 / 4. szám - Csányi László: Jókai szerelmes estéje
szerepét is: egy Alphonsus, egy Caesar állott előttem! Nem mellőzhető az sem, hogy Róza társadalmi helyzete ingatag, ami legjobban ingerelte Petőfit, s életéneik erkölcsi bizonytalanságát fokozta több törvénytelen gyereke is, akik közül csak kis Róza maradt életben, s ebből az is következik, hogy érzelmi fellobbanását, őszinteségével együtt, gyakorlati érvek is támogatták, tehát meg akarta szerezni magának a kedves ifjút, aki nemcsak népszerű, s feltehetően nagy jövő előtt áll, de családi helyzete is a biztonságot ígérte. A Róza-képletnél fontosabb Jókai magatartása; nem fog változni soha életében. Ez az érzelmi infantilizmus, ami az első nőben a lehetséges egyetlent tudja csak látni, tulajdonképpen végigkíséri életét, mert soha nem ő választ, de választottságána'k boldogsága mindent feledtet vele, s Nagy Bella esetében, bár sokkal drasztikusabban, a Róza-komplexum ismétlődik meg. A „gyenge ember”, amilyennek Petőfi rajzolta, mindig hódítást lát gyengesége böhódolásában, érzelmi - és végső soron érzéki - kiszolgáltatottsága a győzelem diadalává változik, s ez a szelíd, győztes bódítása férfiasságot sugalló rögeszméjében, végül kénytelen átélni a leigázó lelkitfurdalá 'át, mert a nőben az eszményi társ helyett a nagylelkű ajándékozót látja, akinek hálával, sőt engedelmességgel tartozik. Laborfalvi Róza be is szedi az adót. Vali Mari emlékiratai sok intim részletet feltárnak, s tőle tudjuk azt is, hogy a történelmi és érzelmi viharok elmúltával Róza a megingathatatlan úrnő önkényével uralkodott férjén, akiben ékkor is az érveket nem kereső hála élt, amiért övé létt az ünnepelt színésznő. Mindvégig megmaradt Laborfalvi Móricznak? Petőfi legföljebb abban tévedett, hogy a gyanús múltú színésznő őszintén szerette férjét, s amikor a bukás után azt írja a bújdosónak, „kedves egyetlenem”, szívéből szól, s de mennyire szívéből szól, átnikór íráshoz nem szokott tollával eZt is lekörmöli, „kérlek édes jó móriczom szerelmünkre! ne búsulj és ne aggódjál semmit, aval az ön tudattal írtam meg őszintén mindent, hogy te sem búsulni sem aggódni nem fogsz, - legyen meg nyugvásod, határtalan! és kétszeres! szerelmem irántad, mert mint kedves, jó férjemet, és szer ént s étlent! kétszeresen kell téged szeretnem,! - azt hiszem az isten rövid időn meg adja hogy végképpen enyimnek mondhassalak és karjaimban lehess”. Érzelmi életében Jókai mindig a passzív fél, számára a szerelem ajándék, amiért hálásnak kell lennie. „A barátság csak érzelem; de a szerelem szenvedély: azok. ne keljenek egymással tusára, mert az első vérzik el”, magyarázza Petőfivel történt szakításának be nem gyógyuló fájdalmát, de ez a szenvedély számára a megajándékozott gyerek gátlástalansága is, s elvárja, hogy környezete hozzá igazodjék. Életében egyetlen biztos pont Károly bátyja, aki mindig megerősíti érzelmei igazát. „Azért, hogy anyánkat megcsaltad, én tégedet soha el nem hagylak,” - írja neki 1848. néhéz szeptemberében, csak Petőfi nem alkuszik; Jókai életének örökké vérző sebe, s itt a jótékony nemtő is tehetetlen, pedig élete minden pillanatában mellette áll s válságain átsegíti. KÖZJÁTÉK OTTÍLIÁVAL Róza az ifjúkori szenvedély, Ottilia a morbid idill, bár itt is felismerhető az odaad ás-hál a ellentétpár. Személyes emlékeim is vannak, ezekkel kell kezdenem. 55