Dunatáj, 1982 (5. évfolyam, 1-4. szám)

1982 / 4. szám - Kárpáti Kamil: Szárszó emléke és tanulsága

5

Forgatgatva a szárszói föl jegyzéseket, az ember sok lapjánál érzi úgy, mintha sókkal régibb könyvek magyarjait, a török áfium ellen író Zrínyit, Bornemisza Pétert, Misztótfalusi Kist olvasná. A negyven év patináján fölbuzduló - most különben is az igaz népinek s a szinte már gyöngyösbo'krétásan népieseknek egyazon nosztalgiával divatot csináló - sznobizmus volna ez? Ódon, vagy ódonságokra áhítozó magyarkodás? Én mindenesetre nem kívánhatok nekünk, mai magyar toliforgatóknak mást, mint hogy a XXI. század húszas éveiben majd úgy olvassák mai eszmecseréink jegyzőkönyvét, mint ahogy én olvastam ezeket a szárszói jegyzőkönyvlapokat.

A sok különbség dacára éppen ez az, amit Szárszó folytatásnak kínál nekünk. A néptől még katasztrofálisan el nem különült gondolkodást és nyelvet (a tudósnál éppúgy, mint az írónál). A népben gondolkodást. Azt művélték ők, amiről egyesek ma már enyhe viszolygás nélkül hallani sem tudnak. A haza sorsát jobbító szándék - melyik szerkesztő nem adná vissza az ilyen modorban fogalmazott dolgozatot? Vagy az ilyesmit: És szüntelenül fáradozni kell. .. Kazinczy? Kölcsey? Vörösmarty? Nem: Veres Péter, Darvas József, Németh László. És egy tudós: Erdei Ferenc. Minden gondolat föliratnak készül Magyarország térképére. Úgy is, ahogy Mikesnél Rodostóban, és úgy is, ahogy Széchenyinél Londonban. Ez a szárszóiaknak egyszerre igénye és képessége. Számunkra: követendő példa.

Balatonszentgyörgy. Martyn Ferenc rajza.