Dunatáj, 1982 (5. évfolyam, 1-4. szám)

1982 / 4. szám - Tüskés Tibor: "Én ott vagyok honn ..." - Illyés tolnai évei

nítő ereje csodálatos. Már gyermekkorában nagy képzelete van, a hallott történeteket újraéli, kiszínezi, az együgyű adomák szereplői „valóságos mitikus alakká” nőnék képzeletében. Megragadják a káromkodások merész képzettársításai: „A magyar átkozódást nem a trágár szavak jellemzik, abban nemcsak indulat van, de rengeteg ötlet, lelemény - mondja később. - Az egyszerű falusi ember, ha dühében elkáromkodja magát; valósággal költővé válik. Érdemes megfigyelni, a szava hogy ritmizál. Azt mondják, csak a kínai átkozódásban nyilvánul meg olyan gazdagon a népi képzelet, mint a mieinkben.” Egy pusztai szerelmi dráma alakja köré „még évek múlva is a halál, a végzet valami romantikus légkörét” képzeli. Régi érzéki élményeit föl tudja idézni, újra látja az elsüllyedt arcokat, hallja a régi hangokat, szagolja a szertefoszlott illatokat. Háborúba veszett tanáráról írja: „Ruháinak illata ma is az orromban van.” A béreslakásdkból kibújt játszótársairól mondja: „emlékeimen át szinte szaglom azok áporodott éjszakai levegőjét, hallom az összevegyülő zörejeket, sóbajokat és nyögéseket”. Később „ágymozinak” nevezi ezt a képességét: mihelyt magára marad, különösen este, elalvás előtt, az éber álmodozás azonnal úrrá lesz rajta. „Rengeteg éber álmom volt fiatalabb koromban, alig bírtam az agyammal - emlékezik vissza egy késői interjúban. - Folyton ment, mint egy mozi. Ötvenéves koromig. Áldozata vagyok a képzeletemnek. A való életem része a szabad, túlzott képzelt ség.”

Érzékenységéhez és képzelőerejéhez az indulatai társulnak. Lobbanékonyságának, ingerlékenységének, indulatosságának első jelentkezése: „Négyéves korom felé egy ideig komoly idegrohamaim is voltak.” Ha felingerlik vagy bántják, könynyet vagy panaszt nem ejt, de belső remegés fogja el. A Beatrice apródjai diáikhőse először találkozik egy fiatal lánnyal, majd az apa kiutasítja a lakásból. A rövid leírás tele van az ambivalens érzés, az indulati átélés kifejezésével: „Most kezdett hatni rám olyanformán, mint a nemesebb szeszeknek finomabb - lassúbbra és tartósabbra időzített - értágító ereje, az iménti varázslat. Az a delejes sugárzás, amelyet nem annyira a fiatal lánytól, hanem a szinte még magának való szépségtől kaptam. Pillanatonként, a szutykos lépcső váltogatásaként csitította a vértolulást, amit a fölháborodás, a kiapadhatatlan düh keltett agyamban.” Az indulatosság lehet forrása talán annak is, hogy Illyést nem annyira a vonzások, inkább a taszítások formálják, nem a „pozitív”, a bekerítő, a korlátozó, inkább az elidegenítő hatások alakítják. Az Ebéd a kastélyban egyik, az író alkatát, egyéniségét megoldó kulcsmondata: „Rájöttem, hogy nem szeretek én semmiféle ki anb a tartozni.” Indulatait, szenvedélyeit az idős író sem titkolja: „Van, amiről nem tudok lemondani, ez a szabadság. Rombolni tudok, ha korlátoznak. Az igazságtalanság szemlélése feldúl. Elönti agyamat a vér” - mondja egy interjúban. Illés Endre, aki több kitűnő írásban rajzol portrét Illyésről, az egyik jegyzete fölé ezt írja címül: Az indulat költője. Ezt mondja: „elhagybatatlan” jellemvonásának: „Nagyságának legfontosabb eleme: az indulat, a hűség. Bármelyik könyvébe lapozhatok, mindenütt ugyanaz az olajkút ég.”

A jelenségek érzéki megélését, a rendkívüli képzelőerőt, a lobbanékonyságot egyetlen szóban összefoglalhatjuk: túlérzékenység. A sűrű iskolaváltásban - a család ambíciója, a' kiemelkedési vágy mellett - bizonyára ennek is szerepe volt. De sokkal inkább táplálta és érlelte benne a költőt. Fiatalon nem akar író lenni. „Én hadvezér szerettem volna lenni, forradalmi, népi felkelt hadak élén.” A köz-25