Dunatáj, 1982 (5. évfolyam, 1-4. szám)
1982 / 4. szám - Tüskés Tibor: "Én ott vagyok honn ..." - Illyés tolnai évei
A dombóvári és a bonyhádi diák a karácsonyi és a húsvéti szünetet, a nyári vakációkat, a kényszerű, háborús járványszüneteket többnyire Ozorán vagy Cecén tölti. Ezek Illyés fölnevelő helyei: idejár rökoni látogatásra, boldog heteket és hónapokat tölt itt egyhuzamban. A Sió melletti Ozora a Sárvíz partjára települt Cecétől légvonalban mindössze tizenöt kilométerre fdkszi'k (Simontomyától az előbbit két, az utóbbit egy óra járás alatt lehet elérni), a két észak-tolnai települést valójában egy világ választja el egymástól. Ozora az apa családjának szellemét leheli, Cece, a család másik végvára az anya szüleinek kikötőhelye. Ozora a litániázó, a katolikus; Cece a zsoltározó, a protestáns. Ami összeköti őket a költőben: a mindkét hely iránt érzett szeretet. Ozorát „álmai városának” nevezi, Cece a „kamaszizmok tündér szárnyával” ajándékozza meg. Ozorán áll Ozorai Pipo, itáliai mesteremberdkkel emeltetett vára. Fogadójában lépett föl először Petőfi. 48-ban a „sármelléki törpe Thermopile” a tanúja a Jellasics csapatait megfutamító huszárok cseléndk. A diák a hegyi temető néhány keresztjéről családja nevét olvashatja le. A vár alatt, a Cinca patak hídját családja készítette. Az ozarai Szentháromság tér látomása Párizsban, a Notre Dame előtti téren is emlékezetébe villan. Cece ősi, honfoglaláskori, besenyő település. Idős nagyszülei úgy élnek itt békés öregségben, mint Philemon és Baukisz. Szíves rokonok veszik körül őket. Cecén él anyjánák öccse, ifjúkorának „útjelző példaképe”, akire, úgy tudja, külső alkatában is a legjobban hasonlít. Róla szólva írja: „a génjeinket kezelő párkák tréfás kedve földi porhüvelyünket néha csaknem pontosan abban a bordában szövik, mint valamelyik rokonunkét". Cecén lát először választási előkészületüket, korteskedést. Itt értesül a híres Petőfi-vers, A magyar nemes hiteles keletkezéstörténetéről. Cece a rebellis, a köztársaságpárti indulatot, a 48-as élményt táplálja benne: nagyapja méhesében találkozik Madarász Józseffel, a kerület negyvennyolcas párti képviselőjével, aki még az 1832-es pozsonyi diétáról és a forradalomról tud mesélni. „Rejtelem, hol ojtódik az ifjú lélekbe a hit. Hittem magam is, bogy a haza nincs elveszve, érdemes érte küzdeni." Cecén fiatalók, vele egykorú diákok, fiúk és lányok között él, a barátság, a szerelem, a közösségi élet ízeit kóstolgatja. Téli vakációk idején együtt korcsolyáznák. Tavasszal a húsvéti rétet járják, a vasúti talpfák fokain, az „orjás lajtorján” mennek, az út a csillagokig ér. Emlékezete megőrizte a képet: Mentünk az üdvösség felé s én szóltam: lépjen csak föl, Piri, s szólt ő: de maga is, Öcsi, s billegtünk, folyton összenézvén. Cece! Béri-Balogh Piroska! Háború, tábori lapok, húsvéti rét, talpfa-sorok: lánglépcsők édeni tilosba! (Diákkor) 22
