Dunatáj, 1982 (5. évfolyam, 1-4. szám)
1982 / 4. szám - Tüskés Tibor: "Én ott vagyok honn ..." - Illyés tolnai évei
ba törölte.” Kovácsműhelyben, kovácsü'llőn dolgozik, görbíti a patkót, javítja az uradalom cséplőgépeit, szántógépeit. A műhelyben tűz ég, a fújitatóval fölszított parázs vörösen izzó szikrákat vet. A gyerek szeme megőrzi a képet: Az a kovács is! - az meg úgy dalolt, hogy a nóta ráverő társa volt, inasa volt, segédje volt: dalolva szememmel láttam, fele lett a dolga! Egyszer ő ütött, egyszer meg a dal, mert nemcsak a száj tudta azt: a kar, a kalapács is, mely csak rakta, rakta, míg az ütem he nem intette: rajta! (Az volt a hű dal...) Derűs, kedélyes, minden iránt érdeklődő ember, méhészkedőt, gyümölcsfákat gondoz, kertészkedik, ért az asztalos munkához. Fiáinak bölcsőt készít, ólomkatonákat formál, hálót köt, korcsolyát fabrikál. A költő a munka tiszteletét, mindenfajta emberi tevékenység megbecsülését tanulja meg tőle. Munkás két kezét a teremtő erő jelképének látja, alakját óriássá, mítoszi lénnyé növeli, Hephaisztoisz társává teszi. Óh a bőr alá égett szikrák, vas-reszelékek, a pórusokba évődött pernye mocska! Amelytől ez a hő- és szél barnította ős kéz maga is, mint hatalmas tömör darab vas, súlyos volt, szinte mázsás, érdes volt, szinte szálkás; óh, milyen lehetett ez a vad kéz, mint szerelmes? Parazsat fölemeltek csipeszként e hüvelykek; tüzet pipádnak vele kínáltak ... (Két kéz) 8
