Dunatáj, 1982 (5. évfolyam, 1-4. szám)
1982 / 3. szám - Salamon Nándor: Jegyzetek egy megkésett évkönyvről
lett, egy „szaíkimiai igényű”, mégis költői (olykor már láitnoki) pályáik éprajz, mindvégig lírai hőfokon. Somlyó már egy 1967-es tanulmányában (Picasso magyarul) elemzi a hazai Picasso-irodalmat, és szegényesnek találva úgy tűnik, a hiány pótlására maga vállalkozik. Albuma széles körű tájékozottsága mellett éppen egy költő szemléletmódjával és sajátosan lírai megközelítéseivel gazdagabb. Somlyó „Picasso-eposza” húsz fejezetre oszlik a remeik bevezető és a szűkszavú életrajz között, a fejezetek időrendje egy-egy „Picasso-témát” mutat be széles látkörű értelmezésben a korszak megjelenített alkotásainak kísérőjük ént. Ez a Pioassovilág egyaránt láttatja a folyamatot és a folyamat állomásait, a picassói metamorfózisokat, az elemző mindent tud, a költő pedig önmaga lírai erejével megjelenít. Valamiféle „Somlyói” Picasso-kép kerekedik, Kassák Picas so-vers ének szuverén élményét nyújtja az elemzés és értelmezés meganynyi tétele („Megszállottja egy sugallatnak / kengyelfutó aki rég kilépett az időből / . . . akit végülis varázslónak kell tekintenünk . . Somlyó egyben úgy informatív, hogy szavával valóban a képek tűnnek a szemünk ölé. És ez talán az album legnagyobb érdeme, hiszen a reprodukciók, a grafikák kivételével módfelett és elszomorítóan színtelenek. De az élményes leírások és megközelítések valóban sugallatosak, Jegyzetek egy m Kiadóink lépéshátránya, a terjesztés nehézkessége, a könyvtári hálózat ellátásának mechanizmusa időnként oda vezet, hogy amikorra kezünkbe kerül egy fontosnak vélt könyv, tartalma már veszít időszerűségéből. Példa erre a közeli múltból az Ars Hungarioa című időszakos művészettörténeti sorozat, amelynek 1979-es kötetei csak mostanában jutottak el hozzánk. A hetedik évfolyam első száma összeállítással köszönti a 80 éves Tolnay Károlyt, aki aligha olvashatta nyomtatásban Vayer Lajos köszöntőjét, mert időközben Firenzében elhunyt. A sajnálatra méltó késedelem nem csökkenti a könyvben sorakozó sokszor izgala tudatmezőkben megjelenik a kép. Igazi varázslat ez, aminőre csak egy költő lehet képes, még akkor is, ha művészettörténeti elemzést és pályaképet vállal feladatú!. A „Somlyói élmény” süt át az elemzéseken és az adatokon, a monografus nemcsak a képek megválogatásában, de értékeléseiben, a szükségesek feltárásában is szuverén. Az olvasott élmény a tudatban maradandó „képpé születik”, feledtetve (mondjuk) a tényt, hogy pl. az 1905-ös Artisták reprodukciója Chevalier albumában mennyivel élettelibb. Úgy tűnik, ez a bemutatás a centenárium legmélitóbb hazai eseménye leüt, Somlyó lírai beleéléssel, ugyanígy szakmai biztonsággal oldotta fel Picasso „jeleit”. Valóban vállalta Hérakleitosz mottóként idézett mondatát, mely szerint „a delphoi jósda ura nem mond ki és nem hallgat el, hanem jelet ad”. így tett Picasso is Somlyó meggyőző ítéletei szerint, így az értékelő és ítélkező feladata valóban a „jelek” vétele és értelmezése lehet. Az album húsz tételében (Somlyó korábbi verseiben és tanulmányaiban) megtörtént mindez, irányt szabva és igényit teremtve a továbbiakra is. Mértéket állítva akár a tudomány elé. (Corvina Kiadó-Magyar Helikon). BODRI FERENC egkéeett évkönyvről más, lényeges részeik ugatásokról számat adó tanulmányok értékét. Egyetlen borítón belül szinte az egész magyar műtörtén cti mólt a vizsgálódások körébe kerül. Entz Géza Antal Árpáddtori kőfaragványokról értekezik. A másik végpontot időszerűségével Keserű Katalin Hencze Tamás-tanulmánya jelzi. A két, időben távoli határ között néhány olyan dolgozatra találtunk, amélyekte külön is érdemes felfigyelnünk. Élte kívánkozik Aradi Nóra alapos, körültekintő kása. A századeleji magyar művészetet tárgyaló kézikönyv munkálatai során felmerült MednyánsZky-problémákból emelt ki néhányat. (Közben a hatalmas vállalkozás eredménye 7°
