Dunatáj, 1982 (5. évfolyam, 1-4. szám)

1982 / 3. szám - Herczeg Géza: A kancellár és a kapitány

A kapitány még ezután sem adta fel a küzdelmet. A találkozó után, december ii -én újabb memorandumot írt, hogy kifejthesse azt, amire szóban és személyesen nem volt módja. Írásban mindenesetre könnyebbnek látszott a kívánatos és a lehetséges keskeny pallóján végighaladni, gondosan ügyelni az árnyalatokra, mint élőben, rögtönözve, ami Széchenyinek különben sem volt kenyere. A memorandum - Széchenyi „gyónása” - ismét csak verejtékes próbálkozás arra, hogy a kancellár nézeteit saját elveivel összhangba hozza, hogy bizalmat ébresszen maga iránt anélkül, hogy meggyőződéséről lemondana.

„Ne higyje főméltóságod - írta a bevezető után -, hogy amikor december 8-án abban a megtiszteltetésben és abban a valóban nagy élvezetben volt részem, hogy Önnel beszélhettem, mindenben egyetértettem Önnel, jóllehet nem mondottam ellent. Ekesszólása, eleven előadásmódja és azután az Ön tapasztalatainak és helyzetének valóban végtelen érdekessége oly gyorsan magával ragadott, hogy bár - amiként észrevehette - szememet le nem vettem Önről és csak Önt hallgattam, nem tudtam Önt követni.”

Abból, amit Széchenyi a következőkben elmond, számunkra a legérdekesebb az, ahogyan Metternioh tételeiből kiindulva saját hitvallását összegezi. Rövidítve, de híven idézzük:

„ ... Halálos ellensége vagyok a rendetlenségnek és gyűlölök mindent, ami a rendetlenségből keletkezik, vagy aminek abból keletkeznie kell.. . Gyűlölöm az újítást, amelynek szomorú következményeit ismerem, de barátja vagyok a hasznos találmányoknak és javításoknak, bár belátom, hogy nagyon nehéz a javítást az újítástól megkülönböztetni... A régi forradalmi jelszót »egyenlőség és szabadság« megvetem... de szívemnek jólesik arra gondolni, hogy az emberek valamennyi osztálya egyenlő lehetne a törvény előtt, s hogy talán elérhető lenne, hogy a leggazdagabb és a leghatalmasabb megtorlás nélkül az országban a legszegényebbnek a haja szálát se görbíthesse meg... A zavargásoktól és a forradalomtól annyira félek, hogy inkább a régi nemtörődömség (Schlendrian) .. . mellett maradnék, bármennyire is taszít, semhogy valamilyen utópiába vessem magam. . . Ezzel szemben áthat az a gondolat, hogy az emberiség boldogulása a lehető legmagasabb civilizáción és felvilágosodáson alapszik ...”

A „gyónás” nem egészen úgy sikerült, ahogyan a kapitány szerette volna. Hiába igyekszik mindig Metternich gondolataihoz kapcsolódni, a meggyőződés ereje akarata ellenére is elragadja és a mondatok második fele a nemhez kapcsolódó de - mindig jobban sikerül, mint az eredeti nem és a végén a liberalizmus, a sajtószabadság és a képviseleti rendszer melletti hitvallás kerekedik ki fejtegetéseiből.

„ .. .Nemcsak azért, mert egy képviseleti rendszerű országban születtem, szeretem ezt a kormány formát, hanem, mert azt is hiszem, hogy a nyilvánosság és a képviselet által az igazat a hazugtól végül is meg kell különböztetni, a bitorolt hírnevet végre le kell leplezni, hogy az országban egyetlen tehetség se maradjon elásva, hogy minden napfényre derüljön, stb. Míg egy despotikus országban a tapasztalat szerint a tudatlanságot gyakran a legnagyobb hatalommal ruházzák fel, az előítélet a bölcsesség álarcában a tehetségeket csírájukban elfojtja, ott még a legokosabb és a legtapasztaltabb is alig tudja az eszest a bolondtól, vagy a fantasztától megkülönböztetni. . .”

5i