Dunatáj, 1982 (5. évfolyam, 1-4. szám)

1982 / 3. szám - Tandori Dezső: Az ígéret megtartása

nyestül. A vers ekképp zárja a számadását: „Vakulok, gyengülök, dobálom, - szórnám szét halom iratom, / aztán: micsoda gőg (s rögeszme) hogy: lám csak / és szólíttatom? / Nohát, sok adósságlevél, ti: szélbe ki, szállni, / hinni kort, / lesz aki fölvesz s döbbenettől pirosán olvas: mit tiport, / miket a sárba, amikért, íme, / parancs talán kezesnek lennie!” Feloldozhatatlanság és ilyen túlélés: egymás feltételezői. Az őszi vendéglátás efféle adósságlevél verse. A „D. T.”-vel jelzett írótárs és jóbarát idézete indítja: „...lényem jobbik felével nem hiszek a halálban, a másikkal, a hitványabbal, születésem óta készülődöm rá.” Aligha van így valós lény-felezés, de a mottó gyönyörű. S a szöveg, a négy szakasz? Felel a régebbi, itt már említett gondolás-versnék: „Kint még a vizen, vasmacskára kötve . .Azt hihetnők, valakiről halljuk ezt; de: „.. .egy, kettő, három vitorlás.. . de mind már / fejet ráz, nemet himbál / a szikvizes, híg, nyári örömökre.” A tökéletesen tolira jövő szó pillanata ez a négy sor. S a folytatás, ilyésien, történelmi képpel történhet csak: „Sunyin megint, már némán (nem dörögve), / jő majd vihar, oldalról osztva / hideg-gyors záport, visszkézről pofozva: / vissza, rabok, a téli tömlöcökbe!” Innét a személyesség számíthat már csak fokozásnak: „Gyerünk, Tibor, No, vendég, menj elöl te f (nyolc évvel bátyám). Élünk! És.. . mosolyra / vár bennünket bent Böbe s Flóra - / Dehogy tartozik ez a [nőkre! ff Grál-lovagok, próba-állt aggok, kéz a vállon / bókolást nékik: itt vagyunk! Miközben f suhanunk is már távoli ködökbe, / kolumbustalan óceánon!” Nemcsak egy alap-helyzetről (s nagyon arról!) ad pontosságon túli képet ez a nagy zúgású futam, de az élet innensőbb pillanatairól is; egyáltalán, híven az illyési költészet szótartásához: arról, ami végtelenül meghitt és éltető, s arról, ami távoli és elkerülhetetlen, s a kettősségről, amelynek végletei nélkül semmi sem lehetne - ha lehet! - Egy.