Dunatáj, 1982 (5. évfolyam, 1-4. szám)

1982 / 2. szám - Gunda Béla: Jugoszláviai magyar néprajzi kutatások

ismerjük, ahol néprajzi vizsgálatuk hosszú évtizedek óta előtérben áll. Napjainkban behatóan foglalkoznak vele az amerikai etnológusok és szociológusok. A nagycsalád-rendszer Európa más népeinél (szlovákok, oroszok, németek, írek stb.) is ismert volt. A már szinte áttekinthetetlen irodalom alapján a közelmúltban a zágrábi egyetem professzora, Gavazzi Milovan foglalta össze az európai nagycsaládokra vonatkozó kutatások eredményeit (Ethnologia Europaea, XI. 1979- 1980). A hazai nagycsaládok vizsgálata - néhány korábbi leírástól eltekintve - Tagányi Károly figyelmeztetése után Fél Edit kutatásaival indul meg, aki a kisalföldi nagycsaládrendszerről nyújtott értékes képet s ma már demográfusok és szociológusok (Andorka R., Tamásy J.) is foglalkoznak ezzel a családszervezeti formával. A legutóbbi összefoglalások egyike Széman Zsuzsa rangos német nyelvű tanulmánya a nagycsaládok kialakulásáról és felbomlásáról (Zeitschrift für Soziologie, 1981). A magyar nagycsalád etnoszociológiai szervezetének, történeti múltjának újabban ennek az ismertetésnek az írója szentelt nagyobb teret (Journal of Family History, 1982). A magyar nagyosaládok tájilag természetesen eltérő vonásokat is mutatnak. Ezt igazolja Penavin Olga könyve is, amelyben a szlavóniai magyar népsziget (Eszék vidéke) nagycsaládrendszerét (elsősorban Kórógy faluét) mutatja be, amelyet már korábbi kutatók (Hoblik M., Garay Á.) is említenek. Cseh István a 70-es évek elején vizsgálhatta eredményesen a szlavóniai magyar nagycsaládokat (Néprajzi dolgozatok, 32. Szeged 1975-1976). Maga Penavin Olga is Szlavóniai szótárában több címszóban foglalkozik a családszervezettel.

Üj munkájában a nagycsaládrendszer funkcionálását, a tagok összeműködését, a nők helyzetét, a munkamegosztást, a patriarchális hatalom megnyilatkozásait foglalja össze. Megismerjük a tagok gazdasági és háztartási munkáját, az étrendnek és az étkezési szokásoknak a nagycsalád minden tagjára kiterjedő érvényét, a házasélet szokásait, a családi jogszokásokat, a felbomlás, a válakozás körülményeit. A szlavóniai magyaroknál a nagycsaládot a patrilineáris leszármazást képviselő, 20-30 személyből álló ágazat alkotta. Érvényesült a levirátus és szororátus elve. A családfő, a tőke korlátlanul rendelkezett a vagyonnal. A háztartást, a főzést, takarítást a legidősebb asszony irányította. Kiemelem a megfigyelésekben gazdag könyvből a mezőgazdasági munkák, a falun kívüli szérűskertek életét bemutató részeket. Feltűnő a regősénekekre emlékeztető egyik dal, amellyel a vadászatra induló férfit a felesége köszöntötte.

Értékesek Penavin Olgának az ülésrendre, a hálókamarákra, a szomszédos szerb-horvát falvak családjaival kötött testvérbarátságra vonatkozó közlései. Ez utóbbi egy változata a szerb-horvát pobratimstvo szokásának s további kutatást érdemelne. A szerző részletezi a rokonsági, a megszólítási terminológiákat, amelyék megőrizték az osztályozó (klasszifikáló) rendszer emlékeit. Penavin Olga magának a nagycsaládnak a történetével nem foglalkozik. Noha megemlít néhány véleményt, amelyek közül azonban a finnugor eredetre vonatkozó utalást minden további nélkül ki lehet küszöbölni. Mint ahogyan még nem beszélhetünk a nagycsaládrendszernek a XII-XIII. századi felbomlásáról sem (lásd erről Lőrinczi R., A magyar rokonsági elnevezések rendszerének változásai. Bukarest, 1980. 166. 1.). A nagycsaládrendszerről csak a XVII. századtól vannak megbízható adataink. Ezékből azt látjuk, hogy ez a társadalmi egység a gazdasági és társadalmi viszonyoknak megfelelően időnként létrejött, majd helyenként bomlásnak indult, esetleg

58