Dunatáj, 1982 (5. évfolyam, 1-4. szám)

1982 / 2. szám - Rosner Gyula: Társadalmi és etnikai kérdések az avarkori Délkelet-Pannóniában

4- Az elterjedés kereskedelmi úton történt, mely közben felhasználták a még „üzemképes” római úthálózatot. Minél távolabb esnek a lelőhelyek a vélt centrumoktól, annál gyérebben fordul elő az általunk vizsgált kerámia.

5. A kerámiakészítés ténye letelepedett életmód létét helyezte előtérbe.

Az egyre világosabban bontakozott ki, hogy a készítő mesterek igen magas technikai ismeretekkel rendelkeztek. A finoman iszapolt alapanyagból lábbal hajtott - gyors korongon - formálták meg edényeiket. A szárítás után olyan edényégető kemencékben égették ki az anyagot, melyben legalább 6-800 C fok hőmérsékletet tudnak biztosítani. A színezést a mai népi kerámiakészítés gyakorlatából ismert „füstöléses” eljárással érték el. A fehér-izzásig felhevített edényeket a kemencén belül erős füsthatásnak vetették alá, amely következtében a füstben lévő koromszemcsék az edények pórusain keresztül „beivódtak” a cserép falába. A kerámia - anyagából és a korabeli útviszonyokból adódóan - tömegesen nem szállítható messzire. Ennélfogva a külkereskedelem és a külföldi mesterek munkájának feltételezése kikapcsolható. Kikapcsolható azért is, mert az „idegen” mesterek sem lettek volna képesek a számukra „idegen” formákat és technológiát azonnal és oly tökéletesen megtanulni.

Figyelmünk két teljesen új típus - a kiöntőcsöves edények és a kulacsok - készítése, formavilága felé fordult. E formákat sem a gepida, sem a langobard anyagból nem ismerjük, de a bajuvár, vagy frank kerámia sem jelentheti előzményét. Miután a helyi és nyugati eredeztetés olyan nehézségekbe ütközött, melyek áthidalását nem láttuk elérhetőnek, vizsgálatainkat azon területeken folytattuk, amelyeket az avarság bölcsőjének tart a kutatás. C. P. Tolsztov chorezmi feltárásai közlésekor, a Dzseti-Aszari 9. kurgán (temetkezési halom) második periódusából, V-VI. századi leletek között olyan kulacsot írt le, melynek közvetlen párhuzamait a magyarországi Tószegről ismerjük. M. T. Vorobjeva a Kalali-Giri lelőhelyről a

II. századi rétegekből finoman iszapolt, világosszürkére égetett, korongon formált, előlapján erősen domború, hátlapján ívelt, fül nélküli kulacsokat közölt. Ugyanerről a lelőhelyről, a III. századi rétegekből az azonos formájú és technikájú kulacsok vállán megjelennek a fülek előzményei, valamint az előlapokon a befésült koncentrikus vonalköteg díszítések is. A Muzsnak-Tepe II. periódusából megismerhettünk olyan kulacsokat, amelyeknek azonos párhuzamait a Tolna megyei Cikón, Szekszárd-Palánkon és a Szekszárd-Bogyiszlói úti avar temetőben találtuk meg. Ezek után nem lehet meglepő, hogy a Kiev környéki Szaltovón előkerült VI-VII. századi kulacsot M. I. Artamonov - rovás feliratai alapján - a Kárpát-medence egyik leghíresebb kincsleletével, a „Nagyszentmiklósi Kincs”-csel hozta kapcsolatba.

Amennyiben bizonyítottnak vesszük a kulacsok eredetének Közép-Ázsiába nyúló szálait, azonnal szembetűnnek a kiöntőcsöves edények azonosságai is. A kora avar ilyen jellegű edények mindegyike gömb vagy körte alakú, világosszürkére égetett, korongolt, finamon iszapok, hangsúlyozott (profilált) peremű. A kiöntőcső kissé tölcséres végű, megközelíti a peremet, vagy hozzásimul. A széles szalagfül a kiöntőcsővel ellentétes irányban, a peremből indul ki és a vállhoz tapad.

A közép-ázsiai Pendzsikent területén folytatott ásatások anyaga e problémakörben is közelebb visz bennünket a megoldáshoz. Míg a nyugat-európai hasonló daraboknál éppen a fülek felszerelése, a kiöntőcsövek alakjának és helyének meg-24