Dunatáj, 1982 (5. évfolyam, 1-4. szám)

1982 / 2. szám - Kárpáti Kamil: Egy költő perújrafelvétele

„Vadra és hosszúra”, amilyen az egész tél. De nem hosszabbra! Egész télen át tartó tetszhalál sem a halál. Akkor sem az, ha Győri László maroknyi igazi jó verse maga is „Viharsarok”, ahol a Maros medre „hosszú holt meder (...) Mint egy kiürült kardhüvely / amelyre vér fut és kicsap”, s a búzafő bojtos zászlóra hasonlít, „prüszkölve vágtat életünkkel”, és „sötótebb minden és vadabb”, mert ott „Gazdag a gazda gazdagabb / A szegény a legszegényebb”. íme, vadra és hoszszúra válva, de elevenen a szellem átlobog a fagyon, ha másért nem, hát azért, hogy a költészet palimpszesztusát (agyonáztatott, agyonvakart és újraírt papirusztekercsét) most még egyszer újraírhassa.

Palimpszeszt a tekintetről c. nagynak szánt versében Győri egyszer már azt hitte, hogy eljön majd a férfikora, „s messze lát el ismét”. De csalatkoznia kellett: „És el is jött egyszer férfikorom. / De látok-e szememmel / olyan dolgokat, hogy azt se tudom, / éltem-e, haltam-e egyszer?” Csalatkozott de tán még nem tudta: nem csak a látványon múlik, hogy mit lát a szem - a szemen is. Túlvárva s már nem várva, most jön el „látó” férfikora. Győri László harmadik (s nem tizenkét év múlva esedékes!) kötete legyen rá a bizonyíték, hogy palimpszeszt-versének utolsó strófájában csupán a kérdőjelet kell felkiáltójellé egyenesítenie, és akkor költészetében valóban vörösrézharang-, somfabot-, husáng-erővel a magyar vers „folytatása következik”.