Dunatáj, 1981 (4. évfolyam, 1-4. szám)

1981 / 2. szám - Forrai Miklós: Liszt Ferenc és Szekszárd

Ekkortájt, itt Szekszárdon vázolja fel a VIII. magyar rapszódiát, az úgynevezett szekszárdit, a Káka tövén költ a ruca dallamára, s ékkor írja le néhány nap múlva, már Temesvárról, nevezetes sorait: „Vezércsillagom az legyen, hogy egykor Magyarország büszkén mutathasson rám”.

Később, 1872-ben egy impresszárió egymillió dollárért amerikai körútra csábította. Így válaszolt neki: „Ön nagyon téved, ha azt hiszi, hogy nekem a millió imponál. Mit csináltak én azzal? Hisz végre mi kell nekem? Jó zongora, csomó hangjegypapír, napjában néhány vágott szivar, pár pohár bordói, napfény, két, három jó tanítvárty, néhány jó barát, akivel szót értek, s néha olyanok társasága, akik vidáman tudnak nevetni. Nem az ön milliói”.

Sejtjük, Szekszárdra, a menedékhelyre célzott. Közismert, hogy nagy mesterünk négy ízben volt vendége Székszárdnak. Az utolsó találkozás hatvanötödik születésnapján történt, 1876-ban. Ekkor már egy éve működik a Zeneakadémia elnökéként, Augusz Antal fáradhatatlan, kitartó előkészítése eredményeként. Ebben az évben nyílik meg Bayreuthban a Wagner Festspielhaus, Liszt hathatós anyagi támogatásával. Wagner a megnyitó előadást követő díszvacsorán pohárköszöntőjében lelkesen fogalmazott: „Itt van az a férfi, aki legelsőnek állott mellém, aki nélkül önök talán soha egyetlen hangnyi zenémet se hallották volna, az én drága barátom, Liszt Ferenc”.

Két évre rá, 1878-ban örökre elnémult a hűséges, önzetlen barát, a tolmács Augusz Antal, akinek fia, Imre, apjának méltó utódja, fiatalon, huszonöt évesen, Liszt halála évében, 1886-ban hunyt el. Teljes vagyonát, fejedelmi örökséget. 400 000 forintot, nemes célra, egy felékezet nélküli szeretetházra hagyta.

Befejezésként hálával tartozunk sokaknak a magyar zenetörténet mai emlékezetes napjáért. Köszönet Kossuth-díjas szobrászunknak, Borsos Miklósnak, a zene amatore-jánák, szerelmesének, hogy első köztéri Liszt-szobrát megálmodta és bronzba mintázta. Köszönet az alapkő, az alap bronzplákett letéteményesének, mesterének, a szekszárdi Farkas Pálnak, köszönet a megye, a város áldozatkész vezetőinek, köszönet annak a csendes szavú, szerény művésznek és lelkes szervezőnek, Husek Rezsőnek, akinek fáradhatatlan szívóssága nélkül ma szegényebbek lennénk e kedves park emlékművével.

E házban egykor Liszt géniusza gyújtotta lángra a fáklyát, Szekszárd zeneszeretetét, virágzó zenekultúráját. A Liszt-i harmónia azóta itt él, itt, ahol mától e bronzszobor jelenlétében többé nemcsak szeretett és tisztelt vendég lesz Liszt Ferenc, hanem e háznak, e városnak, e megyének végleges, állandó lakosa.

(Elhangzott 1981. március 11-én Szekszárdon, Borsos Miklós

Liszt-szobrának felavatásán.)

6