Dunatáj, 1981 (4. évfolyam, 1-4. szám)
1981 / 1. szám - Szabó Imre: Kurd és történetei és mai ragadványnevei (Kőhegyi Mihály)
Szabó Imre: Kurd történeti és mai ragadványnevei Alig néhány éve indult el útjára a Magyar Személyttévi Adattár sorozata, és ma már a kötetek száma meghaladja a harmincat. A szerzők általában élőnyelvi anyag felgyűjtésére és feldolgozására vállalkoztak, de akad történeti forrásközlés is. A ragadványnevekkel foglalkozó írások zöme olyan községekben vagy kisebb tájegységekben vizsgálja a névanyagot, amelynek világa eléggé zárt, a családnévanyag leszűkült, egyegy névre sok család hallgat, tehát a megkülönböztetés igénye miatt szinte szükségszerű a ragadványnevek - mifelénk inkább csúfnévnek mondják - kialakulása. Kurd 'Ugyan a maga 1532-es lélek- és 450-es családszámával nagyjából hasonlít az előbb említett településekhez, ám alapvetően különbözik abban, hogy mintegy harminc éve nem zárt egység többé: 1946-ban kitelepítették a németeket (svábok), ezt új lakosok betelepítése követte, majd az i9;o-es években megindult a nagyobb méretű munkavállalás a községen kívül. A lassú cserélődés mind a mai napig tart, a közösség tehát nyitottá vált. Mindezek ellenére, sőt mondhatnánk ezzel együtt, igazán izgalmas a kurdi ragadványnevek tanúvallomása. Az 1730-as években szláv (szerb, szlovák) és magyar nevek mellett egyetlen német név szerepel, de ez is eléggé kétes, ráadásul Klanzról Kalantzta változik a későbbi összeírásokban. Elvileg ugyan lehetnének németek már 1730-ban Kurdon, hiszen 1720 körül megkezdődik a környék (Hőgyész, Diósberény, Tevel, Závod, Mucsi, Csibrák, Dúzs) betelepítése, de Kurdon 1753-ból van első biztos nyomunk a svábságról (Joannes Heimpuch, Joannes Krajcz). Lényegében tehát másodlagos telepítéssel, belső vándorlással van dolgunk, mint Kocsola és Udvari esetében. A Tolna megyei sváb telepítések körvonalát, Weidlein János munkássága nyomán, viszonylag jól ismerjük, de finomítása még várat magára. Szabó Imre a község fellelhető történeti és mai ragadványneveinek összegyűjtését és vizsgálatát tűzte ki célul dolgozatában. Kisebb részben írásbeli, nagyobb részben szóbeli közlésekre támaszkodott. Különösen az utóbbiak hordoznak komoly értéket, hiszen a svábok zömét kitelepítették, és a megmaradtak nyelve kiveszőben van. Felgyűjtésük csak idős adatközlőkkel, a falu térképének segítségével utcáról utcára, házról házra járva sikerülhetett ilyen megnyugtató, a teljességet közelítő mértékben. Az adatok lejegyzésében figyelembe vette a szerző a kiejtésben tapasztalható főbb nyelvjárási sajátosságokat, de jelölésükre csak a magyar ábécé betűit használta. Még így is több nyelvjárási sajátosságot figyelhetünk meg a ragadványnevekben. A jelen állapotot a mintegy 150 évig tartó kétnyelvűség, valamint - főleg a rádió, televízió és újság hatására - az utóbbi időben tapasztalható köznyelvi kiejtéshez való egyre nagyobb alkalmazkodás határozza meg. A történeti ragadványneveket két csoportban vizsgálja, és külön tárgyalja a német és külön a magyar családok ilyen vonatkozású anyagát. Indítékuk számtalan okra (foglalkozás, tisztség, külső és jellembeli tulajdonság, vallás, politikai állásfoglalás, tárgy, lakóhely, szavajárás, magyarra fordított név) vezethető vissza. A feljegyzett 118 ragadványnév azt mutatja, hogy igen gazdag névanyag élt a faluban a németekkel kapcsolatban. Egy részük örökre elveszett, hiszen a családok többsége már 35 éve kitelepült a községből. Ha a németek körében használatos ragadványnevekkel vetjük össze a magyarokét, akkor keletkezésük okai között eltérést nem figyelhetünk meg. A kétnyelvűség ellenére egyetlen, szoros közösségben alakultak ki a ragadványnevek. Ez ennek a kis kötetnek legfontosabb történeti tanulsága. Külön öröm, hogy a szaporodó füzetek között a kurdi - a feldolgooztt anyag menynyiségét és módszerét tekintve egyaránt - egyike a legjobbaknak. (Magyar Személynévi Adattárak 31. szám. Kiadja az ELTE Magyar Nyelvészeti Tanszékcsoport Névkutató Munkaközössége. Budapest, 1980). KŐHEGYI MIHÁLY 79
