Dunatáj, 1981 (4. évfolyam, 1-4. szám)

1981 / 1. szám - Szilágyi Miklós: Jegyzetek a múzeumi közművelődésről

„politizálásról”, hiszen a politikai mozgásokat értelmező társadalmi-gazdasági, kulturális jelenségek tárgyszerű bemutatása esetenként politikailag is hatásosabb, mint a forradalmi mozgalmakról szóló narratív közlés.

ad 3. Bármennyire természetes és vitathatatlan ma már, hogy a múzeum lényege szerint „tudományos és közművelődési” intézmény, csak hosszú vitákban volt tisztázható ennek a kettős kötődésnek a tartalma. A vitázó felek egyet értettek abban, hogy tudományos és közművelődési feladatokat egyaránt meg kell oldaniuk a múzeumoknak. Azon vitatkoztak, hogy vajon a tudományos vagy a közművelődési munka az elsődleges, a nagyobb fontosságú. A közművelődési intézményrendszer egységére hivatkozó, de a múzeumok speciális jellegét elhanyagolhatónak állító felfogás szerint a múzeumok közművelődésének hatékonysága jelentősen növekedne, ha az önálló kutatást nem, csupán a tudományos ismeretek közvetítését vállalnák. Ez az egyoldalú álláspont természetesen jogos ellenérveket váltott ki a múzeológusok körében.

A nézetkülönbségek végül is szinte automatikusan oldódtak meg a szervezeti felépítés korszerűsödésének eredményeként.

A múzeumi tudományos kutatások indokoltságát mindaddig többé-kevésbé jogosan vonták kétségbe, amíg egy-egy múzeum egy-két-három munkatársa jelentette a „kutatói bázist” is, és a közművelődés „bázisát” is. (Valamit enyhített ugyan a szerény létszámból eredő helyi gondokon, hogy a minisztériumi irányítású, centralizált intézményhálózat tagintézményei számíthattak a központi műhelyek, elméleti és módszertani irodák közreműködésére, segítségére.) A centralizáció — mint irányítási és szervezési modell — természetesen nemcsak a múzeumi intézményhálózatot jellemezte: a gazdasági és társadalmi élet túlzott központosításának következménye volt. Így, amikor a decentralizációs törekvések kezdték áthatni a magyar gazdasági és társadalmi életet, a múzeumi szervezetek hatékonyabb működésében is hamarosan éreztette kedvező hatását az új irányítási modell. A megyei múzeumigazgatóságok megszervezése, ezzel együtt a megyei tanácsok önállóságának biztosítása egyszerű adminisztratív intézkedésnek tetszik, pedig ez (az 1960-as évek elején kezdődött) intézkedéssorozat vezetett el szocialista fejlődésünk jelenlegi fejlődési szakaszában legkorszerűbbnek tűnő múzeumi szervezeti modellhez.

A modell előnyei a következőkben összegezhetők:

— A decentralizáció egyúttal azt is jelentette, hogy egy-egy megye minden közművelődési intézménye beletagolódott az egységes irányítású megyei intézményrendszerbe. A közművelődési tevékenység így jobban koordinálható, és biztosítható a különböző intézmény-típusok teljes specializációja is.

— A megyei múzeumigazgatóságok megszervezése — a megyei tanácsok gazdasági önállósága eredőjeként — igen jelentős hálózati és személyi fejlesztéssel járt együtt. A hálózati fejlesztés elsősorban újabb és újabb kiállítóhelyek létrehozását jelentette. A személyi fejlesztésnek pedig a múzeumi szakágak tudományos igényű műveléséhez feltétlenül szükséges tudományos kutatói létszám növelése volt a célja. Így a megyei szervezeteken belül kialakulhatott egy hatékony kutatói bázis, mely a regionális régészeti, néprajzi, helytörténeti, művészettörténeti kutatásokat vállalván, bekapcsolódhatott az országos szakági kutatóprogra69