Dunatáj, 1981 (4. évfolyam, 1-4. szám)

1981 / 1. szám - Csányi László: A negyedik király

dálytalanul halad tovább, mindig távolabbra, mert a tér végtelen, s az idő méréséhez csak pontos órák kellenek. A klasszikus mechanikának nem is volt oka arra, hogy a tapasztalati tényekben kételkedjék, s a XIX. század úgy vélte, a világegyetem nyitott könyv, melybe bárhol belelapozhat, s ha vannak is még homályos szövegek, megfejtésük csupán türelem kérdése.

Az ég alján szelíd felhők lebegtek, de Maxwell vagy Hertz maga sem gondolt a közelgő viharra. A felfedezések azonban egymást követték, a hagyományos fogalmak rendje felbomlott, s a képzelet, amely addig a végtelen űrrel azonosított térben járta kényelmes útját, tétován megtorpant, mert egyszerre nem volt mit elképzelnie. „Newton, bocsáss meg nekem — sóhajtja Önéletrajzában Einstein — hisz te megtaláltad azt az utat, amely a te idődben a maximális gondolkodó képességű és alkotóerejű ember számára éppen még lehetséges volt. Azok a fogalmak, amelyeket megalkottál, még ma is irányítják fizikai gondolkozásunkat, pedig ma már tudjuk, hogy más, a közvetlen tapasztalás szférájától távolabb eső fogalmakkal kell őket pótolnunk, ha az összefüggéseket mélyebben akarjuk érteni”.

Ami történt, tulajdonképpen a legfontosabb az emberiség történetében, mert évezredek bölcs és öröknek hitt tapasztalatairól kiderült, hogy csupán házi használatra alkalmasak, melyekre az otthon falain kívül hivatkozni is alig lehet. S talán ennél is fontosabb, hogy nem tapasztalati tények vezettek az új tudományhoz, mint korábban, amikor a megfigyelések sokaságából ' ált ki a törvény, hanem fordítva, a világ szavakkal meg sem fogalmazható és csak jelképekbe foglalható lehetősége tárt fel olyan új természettörvényeket, amiket később a tapasztalat mégis csak igazolt. Az idők folyamán a tudomány természetesen folyamatosan fejlődött, állandó kölcsönhatásban a társadalmi változásokkal, de ez a fejlődés végeredményben mindig a tapasztalatok összegezését feltételezte, s éppen ezért nem egyszer előfordult, hogy ugyanazt a törvényszerűséget egymástól függetlenül fedezték fel a világ különböző szögletében. De a képzelet mindig a kezeügyébe eső építőkockákat rakta össze, finomítva, gazdagítva azt, amit az elődöktől kapott. A görög tudományos gondolkozástól egyenes út vezet a XX. századig, mert a Pithagorasz-tétel, amit egyébként már a sumérok ismertek, épp úgy megfigyelésen alapul, mint a mechanika valamennyi törvénye, ahol a kísérlet a fontos, amit a mérés, számolás gyakorlati tényei jelentenek. Az empirikus ismeret állandóan fejlődött, de a legélesebb szemű megfigyelő is csak közvetlen tapasztalataira támaszkodhatott.

Az emberiség évezredekig gyűjtötte a biztos adatokat, de a titokzatos Stonhenge-t is beleértve, nem voltak igazi látomásai. A középkori misztikusok gyakorlatára hullik a legélesebb fény, de folyamatosan azt bizonyítják, hogy a látomásként kezelt jelenség nem ad új ismeretet, akkor sem, ha a végsőkig feszített akaraterő, mint Loyolai esetében, olyan látványt kényszerít ki, amelyben a tapasztalat jegyei is felismerhetők. Az elvont fogalom is képet alkot magának, de mindig a valóság tükre. Miként egy újkori példában, Bernadette Soubirous esetében, aki valóban látja, érzékeli — miért ne hinnénk neki? — Szűz Máriát, de épp nála a tudat rejtőzködő kontrollja is felismerhető: a Mennyek Királynője égbe emelt földi úrnő, s Bernadette így is szólítja, szinte érzékeltetve, hogy a kis pásztorlány olyan személlyel került kapcsolatba, aki társadalmilag magasan

59