Dunatáj, 1981 (4. évfolyam, 1-4. szám)

1981 / 4. szám - Csányi László: Egy barátság története. Babits-Szilasi levelezés

gő és balkezű félrebeszélő vagyok, de sok édességedért feleletül (!) ily gaz hálátlanságot nem hihetsz rólam.”

Mindegy, hogy mi történt. Szegény Török Sophie mindenképp nagy árat fizetett azért, ami élete értelme és vigasztalan boldogsága volt. Szilasiné, amennyire a megmaradt levelekből rekontruálható, óvatosabb lett, bár addig is inkább csendes résztvevőként volt csak jelen ebben a barátságban, ami férje számára mindig a numen adest izgalommal teli örömét jelentette. Férje mellett csak tanú volt, hiteles és boldog tanú, de eskü alatt csak Babits mellett vallott.

Aztán napjuk egyszerre lehullt az égről. „Én már arra a nagy szellemre, aki egyszer köztünk volt, és barátom volt, alig merek, mint barátra emlékezni. A méretek úgy eltolódtak,” - írja Szilasi Vilmos, s még ezt is: „Te vagy az egyedüli és valóságos kapocs, mert Te része vagy életének, és letéteményese szellemének. Ne hagyj így minden kapocs nélkül.” De ez már vigasz, melynek csak jelenideje van. Török Sophie egén újabb csillag hunyt ki Babits halála után.

Egyébként ez volt az utolsó levél, amiről tudunk. Kelte 1942. augusztus 3. Valószínűleg nem is kapott több levelet Török Sophie Szilasiéktól.

A hű barát több mint két évtizeddel élte túl a halhatatlant. 1966-ban halt meg, mint a freiburgi egyetem professzora. De volt egy másik, titkos rangja. Babits barátja volt. Magas méltóság, kitüntető rang, nagyobb, mint a freiburgi professzorság. Szilasi Vilmos tudta ezt, s egy pillanatra sem feledkezett meg róla.

(A Petőfi Irodalmi Múzeum és a Népművelési Propaganda

Iroda közös kiadványa)

59