Dunatáj, 1981 (4. évfolyam, 1-4. szám)
1981 / 4. szám - Elöljáró beszéd Beck Ö. Fülöp Iparművészeti tanulmányaim és tevékenységem című önéletrajzi írásához - Közli: Heitler László
ban válogatott, irányító jelentőségű iparművészeti tárgyakból kiállítást rendezett, arra engem is meghívtak. (A stílusalakító mozgalomban, mely egész Európára kiterjedt és annak előkészítésében nagy szerepet játszott a londoni folyóirat, a Stúdió. Ez a kiállítás is arra vall.) Itt is úgy, mint a párizsin, a South Kensington Múzeum megvásárolt i-i tárgyat (és i plakettet). Talán 1903-ban lehetett, mikor a berlini Hohenzollern-Küntsgemerle Haus meghívta egy kiállításba kollekciómat. Itt több darabot is megvettek, köztük kettőt vagy hármat egy svéd múzeum. Részletekre már nem emlékszem. Szerepeltem ezeken kívül még Turinban 1903- ban, ahol ezüstéremmel tüntettek ki, és legutoljára Milánóban 1906-ban. Bronzaim itt egy nagy vitrinát töltöttek meg, melyet még egész sorozat érem, plakett, és néhány kisebb relief, valamint 10-15 darab óntárgy egészített ki. Közülük 2 darabot egy firenzei múzeum vett meg, a többi majdnem mind ott pusztult el az elégett magyar pavilonban. Egyébként ott grand prix-vel tüntettek ki. Iparművészként ez volt utolsó szereplésem a nagy nyilvánosság előtt. (Még 2, kisebb nyilvánosság előtti iparművészeti szereplésem érdemel említést: 1., 1905- ben íróbarátaim folyóiratot adtak ki (Magyar Figyelő), melynek díszítését én szolgáltattam. Ezek között volt néhány taraxanumos fejléc. 2., 1908-ban feleségem családjának 2 szobányi bútort terveztem. Egy fehér női szobát, mely átfestve, elrontva leányomnál, és egy ebédlőt, mely most nálam van. Néhány félig kidolgozott óntárgy, mely nem készült el Milánóba és 2 darab a tűzből kimentett bronz most is megvan birtokomban. Akkoriban már szíwel-lélekkel az éremnek és nagyplasztikai tervemnek szenteltem magam, mely utóbbiakkal csak néhány évvel későbben léptem a nyilvánosság elé. * Az Iparművészeti Társulat természetszerűen mindig a magyar népi motívumokból merített, magyar stílű terveket támogat leginkább. 1897-ben folyóiratunk fedéllap díszítésére írt ki pályázatot, magyaros törekvésű terveket kívánván a résztvevőktől. Az én munkám csak a második díjat kapta, de 1-2 év múltával, mikor jobban ismerték, jobban meg is becsülték ezt a tervemet. Felhasználták bekötési táblának. E csekély siker is buzdító lag hatott rám. Többször elővettem még rajzkönyvemet, melybe alföldi utazásaimon szoktam szűr- és kapudíszítéseket rajzolgatni. Előkerültek szerény, de lelkesen gyűjtött textíliáim is, és ilyen tanulmányok alapján apróbb könyvdíszeket, vignettákat, fejléceket tervezgettem. 1904-ben vagy 1905 legelején még egyszer elővettem e vázlataimat, és már nem emlékszem milyen célra, egyszerű, igen józan gyakorlati tárgyakat, vereteket, kilincseket terveztem fémben. Kivitelre egyik sem sikerült, bár ezeket tartom legérettebbeknek és a kivitelt legjobban megérdemlőknek összes terveim közül. Arra sem tudok már visszaemlékezni, miért raktam félre őket annak idején. Valószínű, hogy a fentiekkel együtt seperte el őket szobrászbecsvágyam. Most, együtt 33-34, kisebbik részben 38-40 éves pihentetés után adom át őket a múzeumnak. Míg taraxanumos tárgyaim és rajzaim nagy része megelőzte a „Szecesszió” nevű, rövid életű stílus kialakulását, addig magyaros terveim már átmenetet képeznek egy későbbi korfejezethez. BECK Ö. FÜLÖP 4 49
