Dunatáj, 1981 (4. évfolyam, 1-4. szám)
1981 / 4. szám - Drescher J. Attila: A Faust-figura metamorfózisai
Wagnerről tudjuk, hogy foglalkozott a témával, esetleg Liszt, az após ténykedését látván, ám jobban lekötötte a germán mítoszok világa, s abban nagyot, sikereset és ördögien csábítót alkotott. Mindehhez irodalmi igényű szövegírása is társul, mindez így, önmagában is fausti tett. A. Boito 1868-ban operát szerez Mefistofele címmel, s ebben mindössze az az érdekes, hogy az ördög avanzsált főhőssé, nem érdektelen kísérletként és példaként az utókor számára is (ami a főhős-mellékszereplő helycserét illeti, követte is a példát). Busonit csak említve a neves német komponistához érkezünk, Hans Fislerhez- Operát tervezett Doktor Faustus címen, de inkább elméleti okfejtése tanulságos Mann Faustusáról. Eisler Leverkühnben a már ismert minták mellett Sztravinszkijra és Bartókra emlékeztető vonásokat is felfedez. Mann hősének útja egyben a polgári zene végét is jelenti, mely vég után Eisler a népies elemeket kívánta visszahozni, a zenében is a nép szerepét hangsúlyozta. Eisler Faust-operájának terve végül a „kedvezőtlen közéleti légkör miatt” dugába dőlt. Pedig modern és és társadalmi álláspontról szerzett mű lehetett volna. Modern változatok „A múzsa szívesen elkísér életünkön át, de vezetőnek egyáltalán nem való”, mondja Goethe, s megnyilatkozásának szépsége és igazsága szíven ütőén igazolódik Thomas Mann művében és korában, az ordas eszmék tobzódása, az emberi törekvések torzulása idején. Már a XX. században vagyunk, s a tonális intermezzo után új irodalmi variánsok sorjáznak elénk. Köztük is a Goethe óta legnagyobb, legigényesebb feldolgozása, a Th. Manné. S bár Mann számára Goethe „a szeretett, a szent, az ősi, a magas mintakép”, azért új szintézisbe fogja a mondabeli Faustus alakját. Azonnal dilemma elé kerül: a tevékeny, szorgos, törekvő, vagy a hatalomra törő Faustot ábrázolja-e? S ez nemcsak a művész, hanem a német polgári fejlődés gondja is, és Mann meglátja benne a németség újabb mítoszát. Mann már korábbi műveiben is érzékenyen reagált kora változásaira, gondoljunk csak a Mario-novellára. Doktor Faustus c. regényét Amerikában kezdi el, s ott is fejezi be - bizonyos fenyegető történelmi körülmények miatt. Regényében az elbeszélő pedáns és ironikus hangja meg a tárgy démonisága sajátos hangulatot és kapcsolatot eredményez. 1943-ban - tehát már a világégés első tapasztalatai után - veti papírra az első sorokat, s 1947-ben - azaz a II. világháború vége és következményei után - fejezi be regényét. Stockholmban jelenik meg, alcíme: Das Leben des deutschen Tonsetzers Adrian Leverkühn, erzählt von einem Freunde. Hőse a németség korabeli kvintesszenciája. Rendkívül összetett figura, a művészélet szimbóluma, de több is ennél. Azt a korai filológia is kiderítette - nem volt nehéz, hogy a népkönyv alakja mellett neves kortárs személyiségek biográfiai jellemzői is belekerültek a műbe, illetve Leverkühn alakjába. Nietzschétől H. Wolfon át Schönbergig és dodekafóniájáig tart a legszűkebb névsor, de az már a legújabb német filológia felfedezése, hogy a címszereplő vonásaiban, külső megjelenésében és környezetében Dürerre is rá kell ismernünk ... A bukás felé tartó tehetetlen német polgárság 3 33
