Dunatáj, 1981 (4. évfolyam, 1-4. szám)
1981 / 4. szám - Drescher J. Attila: A Faust-figura metamorfózisai
Az előzmények Felkészült filológusok véleménye szerint a Faust-legenda nem is a híres népkönyvvel, hanem korábbi, akár görög előzményekkel kezdődik. Tanulságként már most megemlítjük, hogy sem korábban, sem későbben nem kötődik a nagy láncolat mindenkor a Faust névhez! Alteregóival, hasonmásaival gyakran találkozunk, anélkül, hogy nyilvánvalónak vélnénk a rokonságot, pedig a néveltérés ellenére olykor nagyobb az a vártnál vagy feltételezettnél. A legkorábbi nyomok tehát a híres Spiess-féle népkönyvet is megelőzik (ez 1587-ből való). A Faust-figura őse bizonnyal Prometheus-szabású hős lehetett, hisz a Prometheus-monda - évezredekkel korábbról - erősen rokonítható a Faustanyaggal, bár az antik hős még nem szövetkezik az ördöggel. Az erőfeszítések tisztelet, így fogalmazhatnánk meg a régi népszerűség okát. Talán az ember lehetőségeire való ráeszmélés kezdetétől számítható a Faust- vagy Prometheus-jellemek feltűnése tágabb értelemben. Mindez nyilvánvaló összefüggésbes van az ősi és későbbi mítoszokkal, mitologizálással. A gondolkodás és a tudomány fejlődésével egyre gyakrabban került összetűzésbe régi és új, s aki újat mondott (mert mondani), előbb-utóbb az ördöngösség kegyetlen következményekkel kecsegtető hírébe került. így tehát nem meglepő az antik anyaggal való rokonság, emellett olyan tárgyi bizonyíték is támogatja, mint a népkönyv ama passzusa, mely Faust bukását, isten által való büntetését a Zeusz által megbuktatott titánok sorsához hasonlítja. A korai középkornak is volt Faust-szerű története, ókeresztény előzményekkel, a Theophilus- és a Cyprián-legenda. Roppant népszerű volt a maga korában, középkori Faustnak nevezik hősét, jóllehet alakban nem sok köze volt a reformációkorabeli titánhoz. Egy közös motívum volt: az ördöggel való szövetkezés. Az előbbivel rokon Faustinianus-történet is merőben különbözik a népkönyvben lefektetett alapoktól: a korai kereszténység idején hősében hitetlen pogányt mutat be, aki a pokol démonjait is segítségül hívja törekvéseihez. Természetesen elbukik. A Népkönyv Az 1587-es esztendőt mutatja az irodalmi kalendárium. „A szellem ada D. Fáustusnak istentelen, hamisságos tudósítást. A világ, szála, ó Faustusom, nem született valami, de halhatatlan. Szín azonkép az emberi nem öröktől fogva volt, s nem volt kezdeti eredete.” A népkönyvrészlet már a leghíresebb alapmunkát idézi, s a század ortodox hiedelmei mellett groteszk tükröt is tart kora elé, amennyiben az idézett szövegrészletet e lapszéli megjegyzés kíséri: „Hazudsz, ördög! Isten igéje mást tanít erről.” (Adorján Mihály fordítása nyomán a Spiessféle kiadásból.) Derűs-fontoskodó, ugyanakkor jámboran naív olvasói(?) margó, játékos epizód a Faust-visszhanghoz. A Faust-monda első kerek, művészi egésszé formált írásos dokumentumaként tisztelt népkönyv tehát a XVI. század végén került ponyvára, s kapós olvasmány lett belőle. Még a vallásos hit jegyében fogant: a vallásos rekvizítumok közül sokáig az ördög megléte jelenti a hagyományt, s mert az isten ellen lázad, 22
