Dunatáj, 1981 (4. évfolyam, 1-4. szám)
1981 / 3. szám - 200 éves a Simontornyai Bőrgyár (Károly István) - Gáboriné Csák Vera: Az ősember Magyarországon (Gaál István)
körülhatárolása térben és időben, kapcsolataik, elterjedésük, életformájuk, stb. A mintegy egymillió éves paleolitikum datálási alapját a jégkorszakok jelentik. A régészek az éghajlati periódusokat azonosítják a rétegtani megfigyelésekkel. A szerző bemutatja a különféle vizsgálati módszereket: a mikrosztratigráfiai, állattani, növénytani vizsgálati eljárásokat. A legismertebb abszolút kronológiai módszer a radiocarbon vizsgálat, melynek hatósugara i. e. 70000- ig terjed, a geomágneses módszerrel viszont már több millió évet is le lehet mérni. A régészet végül is a tárgyi kultúra konkrét vizsgálatánál kap szót. A szerszámok minden korban gyorsan változnak, jellemzők egy-egy korra, területre. A változást a régészeti leleteken részletesen lehet követni, a tipológia az egész régészet voltaképpeni alapja. A szerző találó véleménye szerint a tipológia egy hatalmas katalógus, amely a tárgyak jellegzetességeit nyilvántartja, rendszerint koronként, kultúrák és földrajzi területek szerint, azt is megfigyeli, hogyan alakult ki az egyik szerszámfajtából a másik, hol vannak kapcsolatok az egyes kultúrák és csoportok között. A szerszámvizsgálatokhoz tipológiaistatisztikai grafikonokat, indexszámokat használnak, melyek egy-egy lelőhely anyagának vagy kultúrának összképét mutatják. A régészet egyik fontos segédága a paleoetnográfia, melynek alkalmazása - különösen a társadalomtörténeti kérdések esetében - eléggé nehézkes, mégsem hagyható figyelmen kívül, főleg a tárgyi néprajz terén. Nem önálló módszer a paleoökológia, mely magában foglalja a települési megfigyeléseket, éghajlati adatokat, vagyis mindent, ami az ősember életmódjára vonatkozik. A régészeti forrásanyagot a legfontosabb módszer: az ásatás biztosítja. Mindezekkel az eljárásokkal a régész végső célja az őstörténet, a történelmi összefüggések, folyamatok megismerése. „Az előember tábora'' című fejezetben a vértesszőlősi őstelep kutatásával ismerkedünk meg. A kutatók nincsenek azonos véleményen a telep pontosabb korát illetően, az azonban biztos, hogy a Kárpátmedence táján Vértesszőlős a legrégibb és egyetlen ilyen jellegű lelőhely, melynek legfontosabb leletei az előember első magyarországi maradványai, (a Homo erectusra. utaló gyermekfogak). Ez az előember a Sinanthropushoz áll legközelebb, a nagy koponyatartalom viszont már a Homo sapiens felé mutat. Mindez bizonytalanságot okozott, és több kérdésre ma sincs meggyőző magyarázat a vértesszőlősi előemberrel kapcsolatban. A szerző nem abban látja Vértesszőlős jelentőségét, hogy a legrégibb és egyedülálló, hanem abban, hogy itt mindaz együtt és egyazon helyen került elő, ami máshol csak részletekben volt meg: embermaradványok, eszközök, rétegek. A következő periódus a középső paleolitikum, a valódi ősember kora, amikor már velünk egyenértékű emberek vadásztörzsei éltek Európában. Ezt a kort a legújabb kutatások i. e. 80000-től 30000-ig keltezik. Az előző korszakhoz viszonyítva erősen megnőtt a népesség száma. A szerző egy demográfiai hullámot tételez fel, melynek okára nincs egyértelmű válasz. A szerző szerint az évezredek alatt felgyülemlett ismeretek, tapasztalatok is előidézhették a robbanást. A kutatások mai állása szerint a Paleoanthropus az Archanthropus egyenesági utódja, és a neandervölgyi ember ennek csak egy oldalága volt. A középső paleolitikum kultúrái esetében tehát nem a neandervölgyi emberre, hanem a sokkal kifinomultabb Paleaonthropusra. kell gondolnunk. A kor emberét három középső paleolitikus lelőhelyünkről, a Subalyuk-barlangból, Tatáról és Érdről ismerjük meg, utóbbi lelőhely a legfontosabb. A szerző - saját ásatásáról lévén szó — ennek leírására helyezi a hangsúlyt. Mivel a telep szabadban helyezkedett el, lehetőség nyílt a legaprólékosabb régészeti megfigyelésekre is. A telep jelentősége a következőkben összegezhető: új fajta települési mód, jó ásatási lehetőségek, új kultúra. A benépesedés Nyugat-Európa és a Kaukázus felől történhetett, azt azonban még nem látjuk biztosan, hogy az említett területekre merről érkeztek az első csoportok. I. e. 20-30000-től keltezik a felső paleolitikumot, melynek embere a Homo sapiens fossilis, kultúrája már olyan fejlett volt, mint az elmúlt évszázadok vadász-halász népeié. A vadászat már olyan magas színvonalú, hogy csak egy lépés választja el az állatok domesztikálásától. Megjelenik a barlangi művészet, mely funkcionális: nem alkotási vágy, hanem vadászmágia kényszerítette ki létrejöttét. Legfontosabb leleteik a Szeleta- és az Istállóskői-barlangból kerültek elő. 76
