Dunatáj, 1981 (4. évfolyam, 1-4. szám)

1981 / 3. szám - Fél korsó hiány (Devecseri Zoltán)

Csorba Győző szép bevezetője (költészetét részben ismerve) egy ritkán lelkesülő idősebb pályatárs igényesen önkéntelen elismerését, önzetlen biztatását hordozza a négy költő iránt: Parti Nagy Lajos „roppant érzékeny alkat. Mintha idegvégződései túlnyúlnának bőrén ... Bonyolult versszövése mindig tiszta végeredményhez vezet." Csordás Gábor „a kötet legfőképpen intellektuális és a leghatározottabban közéleti költője. Gazdag műveltséganyaga nincs versei terhére." Meliorisz Béla lírája „a társainál hagyományosabb .. .”, de ,,. .. a csöndben elmond igen lényeges dolgokat is”. Pálinkás György „.. . versindításai azt a benyomást keltik, mintha egy-egy szaggatott . .. párbeszédbe hallgatnánk bele . . . De érezzük, hogy az éppen hallott részlet bizonyára a legfontosabb ..., ... félreérthetetlenül sugallja az elidegenedés tragikus élményét, amelyet — noha a költő láthatóan igyekszik fölényesen fogadni - valójában igen nehezen vesz tudomásul." Azon túl, hogy Csorba Győző rendkívül pontos és „egyénre szabott” jellemzés-sora önmagában is költészet, néhány részletet érdemes volt idézni bizonyításként: mit se érne a méltatás, ha bármelyikük kezéből hiányozna a „jövő meccslabdája.". Hiszen még szkepticizmusuk is felhőzet-oldó, mert a gondolatok égboltozata egy pillanatra se térül a művészetnélküliség talajközelébe:

homálylunk a lelátón

ha az új figurákat bemutatják

S míg feltorlódunk az előszobákban kislányok hasában nevetnek rajtunk fejjel lefelé akik majd megértik a törvényeket

Aligha kell hangsúlyoznom, hogy itt Csordás Gábor nemcsak a „Szaltó-szabadság’’ költőjének (Nagy Gáspár) nyújt kezet, de a FOLYAMODVÁNY ÁLLAMPOLGÁRSÁGÉRT című vers, miközben írója a „Korbut-vers szerzőjének” ajánlja, arra is indít, amit egy mai amerikai költőtől így hallunk „vissza”:

. . . úszni a tengerben,

Nem mindig szárazföldön járni

És - táncolni,

megváltást találni a fákban,

Otthont a sötét fűben.

És táplálékot a halálban.

Visszatérő alapélménye mind a négy költőnek a kimondott vagy körülírt hiány. Kényszerű megtorpanások, kudarcbevallások sora, miközben „A félmázsás röhögéssel telített kő I Továbbemelhetetlennek látszik" (Pálinkás Gy.), jelzi, „MILYEN ALANTAS A MADÁR HÓNALJA REPÜLÉSKOR” (Csordás G. képverse); a repülés szándéka (ez mindenképpen) szakadatlan mégis. Nem „esztétikai” alapozottságú, miként a szülés sem az: a helybenrepüléssel se ítélni akarnak Pálinkásék, de a „mindennel együtt rezgő” személyiség mentalitásával átélni, kimondani személyes és általános gondokat, reményeket.

Parti Nagy Lajos két verse (SZELÍD TÁJBAN FÉL KORSO HIÁNY VAGY EGY TELJES) az „alultáplált” közérzetet oly módon objektiválja, hogy közben a groteszk játék, a jelentések antinómiája, a belső (kancsal) rímek bravúrja ébren tartja a befogadói ambivalencia követelményét is:

E szelíd tájban nincs hiba bájban.

Messziről halk térzene, rémlik, mintha vérzene.

Napok sora szomorúra, válik söre keserűre.

S ötletnek se mindennapi a hiány minőségmetaforája: hiány, „de sörhiány’’. Ki merné mégoly szegényes fantáziával is ezt a semmivel azonosít anil?

Most következhetne az egyenkénti részletezőbb bemutatás, ami azonban ezúttal elmarad. Igaz, négyen alig több, mint hetven verset tettek közzé, mégis egyenként kirajzolódnak a várható (tán máris kész) kötetek biztos vázai. Várjuk őket mielőbb, s amit még hozzátehetünk, az összegzés (ami közös a négy szuverén tehetségű költőben):

írjanak bár látszólag kisszerű, köznapi közérzetükről, legyen „szegényszagú a versük” vagy „kimondhatatlan nosztalgiába” hajló, s akár még annak keserű felismerése is gyötörheti őket, hogy „jól felépített tereink I Vákuumai számolatlanok” - mindezeken győzni segíti őket („győzelem ha van”) a groteszk védekező-reflexe, valami „életmentő” humor, mely átdereng fájdalmon, fásultságon, fintoron egyaránt. Tudják: a „játszótárs” nélkül hagyott értelem már nem is a tragédiát, de a semmit vonzaná végül, a némaságot.

7°